ELEKTROnet Online
Víztiszta, gyorsan száradó és rendkívül erős epoxiragasztó

Az Intertronics által kifejlesztett Opti-tec 5013 egy nagy teljesítményű, kétkomponensű, víztiszta, általános célú epoxiragasztó üvegek, kerámiák, műanyagok és fémek, illetve bizonyos optikai és optoelektronikai termékek ragasztására. Az Opti-tec 5013 erős, tiszta strukturális kötéseket valósít meg, ezáltal alkalmas javítási és restaurálási feladatokra is, amelyeknél az esztétika is fontos szerephez jut. A ragasztó alkalmas kis térfogatú adagolásra és tokozásra is
Egyedülálló bérlakásprogram indult Kecskeméten

Átadta dolgozóinak azt a 40 frissen felújított bérlakást a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft., amit számos ingatlan közül választottak ki Kecskemét-Homokbányán, a Téglás utcában. A Mercedes-Benz kecskeméti gyára arra törekedett, hogy a piaci árnál jóval kedvezőbb feltételekkel biztosítson lakásokat dolgozói számára, így a vállalat által nyújtott támogatás révén 34 kisebb, 43 négyzetméteres, valamint 6, egyenként 51 négyzetméteres összkomfortos lakás bérlésére nyílt lehetőség. A dolgozók által a lakásokra benyújtott pályázatok elbírálásakor a társaság az üzemi tanáccsal egyeztetett szempontok alapján figyelembe vette a vállalatnál eltöltött időt, a gyárban dolgozó hozzátartozók számát, a pályázó gyermekeinek számát, valamint az állandó lakóhely Kecskeméttől való távolságát is. Fontos szempont volt az is, ha valaki egyedülálló szülőként pályázott
Nincs baja a visszavitt telefonoknak

Tömegesen veszik vissza a hibátlan telefonokat a mobilszolgáltatók. Négyből három garanciális készüléknek semmi baja azon kívül, hogy a használója túl sok alkalmazást telepített rájuk
A digitalizáció a jövőbeni versenyképesség kulcsa

Tízből kilenc magyar cég számára versenyelőnyt jelent a digitalizáció – derült ki a Siemens Zrt. megbízásából a hazai közép- és nagyvállalatok körében végzett kutatásból. Az eredmények alapján egy, a vállalatok digitális felkészültségét összefoglaló Digitalizációs Index is készült
Teljesen automatikus koncentrációvezérlés tisztításnál

Nyomtatott áramköri kártyákra épített elektronikai termékek tisztításánál a művelet eredményét számos tényező befolyásolja. Nemcsak a tisztítás utáni maradékokkal kell számolni, hanem a folyamatfüggő hatásokkal is, mint például a tisztítószer kipárolgása vagy eljuttatása egyik folyamatlépcsőből a másikba
HDCVI 2.0-kompatibilis HDCVI chipset

Az Exar bejelentette chipset-megoldását High Definition Composite Video Interface (HDCVI)-alkalmazásokhoz, amelyek célja HD-felbontású videóadatok 500 méternél nagyobb távolságra továbbítása a kiépített koaxiális kábelrendszer felhasználásával. Az XR5P900-as egycsatornás enkóder és az XR5P920-as négycsatornás dekóder teljes mértékben kompatibilis a piac többi HDCVI szabványú termékével, valamint a HDcctv Alliance által specifikált HDCVI 2.0 szabvánnyal is
A zsarolóvírusok pszichológiája

Az ESET biztonságtechnológiai vállalat szakértői a zsarolóvírusok működési mechanizmusa és a megelőzési folyamatok lehetőségei mellett megvizsgálták az újfajta kiberbűnözési trend több aspektusát is: Miért robbant ekkorát a médiában a jelenség? Milyen pszichológiai trükkökkel próbálkoznak a bűnözők és végül, hol hibáznak ők?
Nagyfeszültségű, közepes teljesítményű fóliakondenzátorok DC-szűrésre

Új, nagyfeszültségű, közepes teljesítményű fóliakondenzátorokat mutatott be az AVX, amelyeket kifejezetten DC-szűrőkhöz ajánlanak, mint például az AC/AC és DC/AC motorvezérlő inverterek nagyfrekvenciájú búgóáramának szűréséhez és DC-csatolások leválasztásához. Az 1,5 és 3 kV névleges feszültségű, új FFLI-sorozatú kondenzátorok a száraz, fémezett polipropilén filmek és egyedi oldat különleges kombinációját valósítják meg egy hengeres alakú, alumíniumburkolatú eszközben, amelyet tűzgátló poliuretán gyantával töltenek ki
Lencse nélküli digitális mikroszkóp

Az Imec lencse nélküli, nagy látóterületű, élő képalkotásra képes, mikrométeres felbontású mikroszkóppal jelentkezik. Az új megoldás kiválóan integrálható különféle élettudományi, analitikai és biotechnológiai eszközbe és befogható olyan alkalmazásokba, mint sejtmonitorozás, automatizált szövettenyésztés vagy szimplán automatikus, nagy teljesítményű mikroszkópia
Superbrands díjat kapott a Lenovo

Idén tizenkettedik alkalommal ült össze a jelenleg 22 tagú, független szakemberekből álló bizottság, amely a Lenovót is érdemesnek találta a Superbrands 2016 védjegy viselésére. A piacvezető PC gyártó Lenovo is díjat kapott a márkák szakmai és pénzügyi előszűrése mellett a GfK Hungaria Piackutató Intézet által a fogyasztók körében végzett online márkaismertségi és kedveltségi kutatással kiegészült bizottsági értékelésen
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments




