FőoldalRendszerintegrátorTovábbra is az Autorun okozza a legtöbb fertőzést
2011. augusztus 19., péntek ::

Továbbra is az Autorun okozza a legtöbb fertőzést

ESET vírusstatisztika Úgy tűnik, marad az Autorun korszak, és a Conficker sem mozdul a második helyről

Az ESET minden hónapban összeállítja a Magyarországon terjedő számítógépes vírusok toplistáját, melyből megtudhatjuk, hogy aktuálisan milyen kártevők veszélyeztetik a hazai felhasználók számítógépeit.

A júliusi víruslistában nincs jelentős változás, a kéttagú élmezőny pedig immár negyedik hónapja őrzi pozícióját. Az első helyen szereplő INF/Autorun vírus régi motorosnak számít, ami terjedéséhez a Windows automatikus futtatás funkcióját használja ki. Második a Conficker féreg, amely az operációs rendszer frissítéseinek hiányát, a gyenge jelszavakat és az automatikus futtatás lehetőségét kihasználva terjed, és bár a sebezhetőséget bezáró frissítés már régóta megjelent, már másfél éve van a toplista elején.

A harmadik helyezett a Win32/HackMS, mely eredetileg egy Microsoft programokhoz készített kalóz kulcsgeneráló eszköz, amely azonban kártevőt is tartalmaz. Változás ezenkívül, hogy a korábbi kilencedikről a hetedik helyre lépett a Win32/Shutdowner trójai. A kártevő rootkit komponenssel is rendelkezik, így működése során fájlokat rejt el a fájlkezelő alkalmazások elől, még akkor is, ha ezek az állományok nincsenek ellátva rejtett attribútummal. Legfőbb és legszembetűnőbb hatása azonban, hogy büntetőrutinja lekapcsolja az éppen futó Windows rendszert, amivel megzavarja a munkát, de akár adatvesztést is okozhat.

Az ESET több százezer magyarországi felhasználó visszajelzésein alapuló statisztikai rendszere szerint 2011 júliusában a következő 10 károkozó terjedt a legnagyobb számban, és volt együttesen felelős az összes fertőzés 20,34 %-áért.

1. INF/Autorun vírus
Elterjedtsége a júliusi fertőzések között: 5,24%
Előző havi helyezés: 1.
Működés: Az INF/Autorun gyűjtőneve az autorun.inf automatikus programfuttató fájlt használó károkozóknak. A kártevő fertőzésének egyik jele, hogy a számítógép működése drasztikusan lelassul.
A számítógépre kerülés módja: Fertőzött adathordozókon (akár MP3-lejátszókon) terjed.
Bővebb információ

2. Win32/Conficker féreg
Elterjedtsége a júliusi fertőzések között: 4,02%
Előző havi helyezés: 2.
Működés: A Win32/Conficker egy olyan hálózati féreg, amely a Microsoft Windows MS08-067 biztonsági bulletinben tárgyalt hibát kihasználó exploit kóddal terjed. Az RPC (Remote Procedure Call), vagyis a távoli eljáráshívással kapcsolatos sebezhetőségre építve a távoli támadó megfelelő jogosultság nélkül hajthatja végre az akcióját. A Conficker először betölt egy DLL fájlt az SVCHost eljáráson keresztül, majd távoli szerverekkel lép kapcsolatba, hogy azokról további kártékony kódokat töltsön le. Emellett a féreg módosítja a host fájlt, ezáltal számos antivírus cég honlapja elérhetetlenné válik a megfertőzött számítógépen.
A számítógépre kerülés módja: Változattól függően a felhasználó maga telepíti, vagy egy biztonsági résen keresztül felhasználói beavatkozás nélkül magától települ fel, illetve automatikusan is elindulhat egy külső meghajtó fertőzött Autorun állománya miatt.
Bővebb információ

3. Win32/HackMS trójai
Elterjedtsége a júliusi fertőzések között: 2,41%
Előző havi helyezés: 5.
Működés: A Win32/HackMS alkalmazás eredetileg egy kalóz kulcsgeneráló eszköz, ami azonban kártevőt is tartalmaz. A program telepítésekor rejtett állományokat és olyan bejegyzéseket is létrehoz a rendszerleíró-adatbázisban, amelyek a hálózati beállításokat és a keresési eredményeket titokban módosítják a számítógépen.
A számítógépre kerülés módja: A felhasználó maga telepíti.
Bővebb információ

4. Win32/PSW.OnLineGames trójai
Elterjedtsége a júliusi fertőzések között: 1,50%
Előző havi helyezés: 6.
Működés: Ez a kártevőcsalád olyan trójai programokból áll, amelyek billentyűleütés-naplózót (keylogger) igyekszenek gépünkre telepíteni. Az ide tartozó károkozóknak rootkit komponensei is vannak, melyek segítségével igyekeznek állományaikat és működésüket a fertőzött számítógépen leplezni, eltüntetni. A kártevőcsalád ténykedése jellemzően az online játékok jelszavainak ellopására, majd a jelszóadatok titokban történő továbbküldésére fókuszál. A bűnözők ezzel a módszerrel jelentős mennyiségű lopott jelszóhoz juthatnak hozzá, amelyeket aztán alvilági csatornákon továbbértékesítenek.
A számítógépre kerülés módja: A felhasználó maga telepíti.
Bővebb információ

5. HTML/Iframe vírus
Elterjedtsége a júliusi fertőzések között: 1,47%
Előző havi helyezés: 10
Működés: A HTML/Iframe egy gyűjtőneve az olyan vírusoknak, amelyek HTML weboldalak Iframe tagjeibe ágyazódva egy megadott URL helyre irányítja át a böngészőt a felhasználó tudta és engedélye nélkül.
A számítógépre kerülés módja: Fertőzött weboldalakon terjed.

6. HTML/ScrInject trójai
Elterjedtsége a júliusi fertőzések között: 1,44%
Előző havi helyezés: 3.
Működés: A HTML/ScrInject trójai egy RAR segédprogrammal tömörített állomány, amely telepítése során egy üres (c:\windows\blank.html) állományt jelenít meg a fertőzött gép böngészőjében. Hátsó ajtót nyit a megtámadott rendszeren, és ezen keresztül a háttérben további kártékony JavaScript állományokat kísérel meg letölteni.
A számítógépre kerülés módja: A felhasználó maga telepíti.
Bővebb információ

7. Win32/Shutdowner trójai
Elterjedtsége a júliusi fertőzések között: 1,36%
Előző havi helyezés: 9.
Működés: A Win32/Shutdowner trójai fertőzés esetén módosítja a rendszerleíró-adatbázisban az automatikus lefutás egy kulcsát, hogy a kártevő minden rendszerindításkor lefuthasson. Rootkit komponenssel is rendelkezik, így működése során fájlokat rejt el a fájlkezelő alkalmazások elől, még akkor is, ha ezek az állományok nincsenek ellátva rejtett attribútummal. Legfőbb és legszembetűnőbb hatása, hogy büntetőrutinja lekapcsolja az éppen futó Windows rendszert, amivel megzavarja a munkát, de akár adatvesztést is okozhat.
A számítógépre kerülés módja: a felhasználó tölti le és futtatja.
Bővebb információ

8. Win32/VB féreg
Elterjedtsége a júliusi fertőzések között: 1,35%
Előző havi helyezés: 8.
Működés: A VB.EL (vagy más néven VBWorm, SillyFDC) féreg hordozható adattárolókon és hálózati meghajtókon terjed. Fertőzés esetén megkísérel további káros kódokat letölteni az 123a321a.com oldalról. Automatikus lefuttatásához módosítja a Windows Registry HKLM\SOFTWARE\Microsoft\Windows\CurrentVersion\Run bejegyzését is. Árulkodó jel lehet a sal.xls.exe állomány megjelenése a C: és minden további hálózati meghajtó főkönyvtárában.
A számítógépre kerülés módja: Fertőzött adattároló (USB kulcs, külső merevlemez stb.) csatlakoztatásával terjed.
Bővebb információ

9. Win32/Tifaut trójai
Elterjedtsége a júliusi fertőzések között: 0,86%
Előző havi helyezés: -
Működés: A Wind32/Tifaut fájlokat hoz létre a C:\Windows\System32 mappában csrcs.exe és autorun.inf néven. A kártékony EXE fájl automatikus lefuttatásához külön bejegyzést is készít a rendszerleíró-adatbázisban. Működése során több különféle weboldalhoz kísérel meg csatlakozni, és azokról további kártékony kódokat tölt le.
A számítógépre kerülés módja: A felhasználó maga telepíti.
Bővebb információ

10. JS/TrojanClicker.Agent trójai
Elterjedtsége a júliusi fertőzések között: 0,69%
Előző havi helyezés: 4.
Működés: A JS/TrojanClicker.Agent trójai egy olyan kártékony JavaScript kód, amely lefutva kártékony kódokat helyez el a Windows kulcsfontosságú (Windows, Windows/System32) mappáiba, és az ott el található fertőző komponensek automatikus lefutását biztosító Registry bejegyzéseket készít, amely a számítógép minden újraindítása után lefut. Ezen felül hátsóajtót nyit a rendszerben, és további kártékony kódokat próbál meg letölteni különféle távoli weboldalakról.
A számítógépre kerülés módja: A felhasználó maga telepíti.
Bővebb információ

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény