FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: vírus

vírus

A Kaspersky Lab szakértői és a Sberbank, Oroszország egyik legnagyobb bankja az orosz rendvédelmi hatóságokkal szorosan együttműködve vizsgálta a Lurk hackercsoport tevékenységét, melynek eredményeképpen 50 személyt tartóztattak le. Az őrizetbe vett hackerek a gyanú szerint fertőzött számítógépekből álló hálózat létrehozásában vettek részt, melynek segítségével 2011 óta több mint 45 millió dollárt (3 milliárd rubelt) tulajdonítottak el bankoktól, valamint más pénzügyi intézményektől és vállalkozásoktól. Ez volt az eddigi legnagyobb szabású, hackereket érintő letartóztatás Oroszországban

A Würzburgi és a Nottingham Trent Egyetem Kaspersky Lab megbízásából folytatott kísérletében arra kérték a résztvevőket, hogy fontosságuk szerint rangsoroljanak különbőző tárgyakat és személyeket. Az eredmény rámutatott, hogy 37 százalékuk ugyanolyan fontosnak, vagy fontosabbnak tartja okostelefonját, mint közeli barátait. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy eszközeinket lassan többre becsüljük a barátainknál

Az ESET biztonságtechnológiai vállalat szakértői a zsarolóvírusok működési mechanizmusa és a megelőzési folyamatok lehetőségei mellett megvizsgálták az újfajta kiberbűnözési trend több aspektusát is: Miért robbant ekkorát a médiában a jelenség? Milyen pszichológiai trükkökkel próbálkoznak a bűnözők és végül, hol hibáznak ők?

A Kaspersky Lab és a B2B International felmérése szerint a felhasználók és a digitális eszközeik közötti kapcsolat gyakran szorosabb, mint a legjobb barátok közötti viszony, amit az a két tény is alátámaszt, hogy 29%-uk magával viszi őket a fürdőszobába is, illetve 25%-uk olyan titkokat is megoszt eszközeivel, amelyeket senkinek sem mondana el

A Kaspersky Lab szakértői felfedezték a Triada nevű új trójait, amely androidos eszközöket céloz és bonyolultság tekintetében felveszi a versenyt a Windows alapú vírusokkal. Lopakodó, moduláris, kitartó és hihetetlen szakértői tudással lett megírva. Az Android OS 4.4.4.-et és a korábbi verziókat futtató eszközök vannak a legnagyobb veszélyben

A számítástechnika fejlődésével együtt nő az internethasználók száma, és ezzel együtt az őket fenyegető rosszindulatú vírusok is évről-évre szaporodnak. Magyarországon is tömegesen terjednek a legújabb, a felhasználók adatait titkosítással hozzáférhetetlenné tevő zsarolóvírusok, melyek egyik leggyakoribb képviselője a CTB-Locker

Újabb jó hírrel szolgál a Sicontact Kft! 2016. március 1-től csökkentették az ESET Mobile Security Home Edition prémium licencek árát, így mostantól még kedvezőbb áron biztosíthatja Androidos okostelefonjai és táblagépei védelmét

A felhasználók számítógépes hozzáértését vizsgáló Kaspersky Lab megállapította, hogy sokan még mindig nem elég óvatosak jelszavaikat illetően. Csak 38%-uk hoz létre erős jelszavakat minden egyes fiókhoz, míg hétből egy (14%) felhasználó ugyanazt a jelszót használja az összes fiókjához. Ezek a felhasználók azt kockáztatják, hogy több fiókjukból egyszerre lopjanak el adatokat

Az első nyilvánosan ismert brazil-portugál nyelvű számítógépes kiberkém csoport pénzintézeteket, valamint távközlési, gyártó, energia és média cégeket támad. A Kaspersky Lab GReAT csapata bejelentette a Poseidon csoport felfedezését, amely egy APT (fejlett állandó fenyegetés) szereplő a globális kiberkémkedési műveletekben legalább 2005 óta

Az intelligens órákat, a fitness eszközöket és a fizetési karkötőket fogják várhatóan használni minden ötödik mobil fizetési tranzakcióhoz 2020-ban – ez évente 500 milliárd dolláros forgalmat jelent –, ezért elkerülhetetlen, hogy az egyre terjedő kibertámadások célpontjaivá váljanak ezek az eszközök a WISeKey és a Kaspersky Lab szerint. A két vállalat bejelentette, hogy egy olyan technológiát fejlesztenek, amely mélyrehatóan integrálja a hitelesítést és az adattitkosítást az új hordozható eszközökbe, lehetővé téve a biztonságos kapcsolódást, kommunikációt és pénzügyi adatcserét

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény