FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: vírus

vírus

A G Data szakértői több mint húsz különböző típusú kínai okostelefonon találtak előre telepített kémprogramokat. A Lenovo, a Xiaomi és a Huawei készülékei is érintettek, de a vírusvédelmi cég szakértői szerint nem a gyártók, hanem a kereskedők telepítették a kártevőket a Németországban forgalomba kerülő készülékekre

A Kaspersky Lab Globális Kutatási és Elemző Csapata felderítette a Blue Termite-et – egy kiberkémkedési kampányt, amely cégek százait célozta meg legalább két éven keresztül Japánban. A támadók bizalmas információkra vadásznak, egy nulladik napi Flash Player sérülékenységet kihasználó kódot és egy fejlett hátsó ajtó programot használva a támadásokhoz. Ez az első olyan, a Kaspersky Lab által ismert kampány, amely kifejezetten japán célpontokra fókuszál – és még mindig aktív

Az ESET kutatói arról számoltak be, hogy egy oroszországi weboldal olyan trójait terjesztett, amivel például ukrán tisztviselők és újságírók után is kémkedtek. A jól megtervezett akcióban nem csak célzott spameket küldtek ki a támadók, hanem a Truecrypt fájl- és lemeztitkosító szoftver nevével is visszaéltek, aminek a fejlesztését hivatalosan 2014-ben befejezték

Más jelentésekben a számítógépes bűnözésről olvashat, a 2015 CyberEdge Cyberthreat Defense Report azonban a technikai ellenintézkedésekre fókuszál. Egy 800 informatikai biztonsági szakember megkérdezésén alapuló felmérésre építve a jelentés segít megérteni a számítógépes védelem jelen állapotát

Egyre többen intézik a pénzügyeiket az interneten keresztül, és növekszik azoknak a száma is, akik bankkártyával fizetnek az online boltokban. A G Data szerint ugyanakkor a hagyományos vírusvédelmi megoldások nem képesek hatékonyan megakadályozni a pénzügyi tranzakciók során megadott adatok eltulajdonítását

Az ESET legújabb elemzésében a Google Playen található két játékot vizsgálta, amelyekbe adathalász funkciót programoztak. A Cowboy Adventure és Jump Chess nevű játékok olyan trójai programot tartalmaztak, amelyek lehetővé tették a játékosok Facebook adataink eltulajdonítását. A Google azóta törölte az alkalmazásokat és telepítés előtt figyelmezteti a felhasználókat

A Kaspersky Lab bejelentette a Kaspersky Small Office Security legújabb verzióját, amelyet kifejezetten az 50 alkalmazottnál kevesebbet foglalkoztató kisvállalkozások számára fejlesztettek. Világszínvonalú védelmet kínál és a használata is igen egyszerű, nem igényel speciális informatikai szaktudást. Az új szolgáltatások lehetővé teszik, hogy az értékes erőforrásokra és az üzleti környezet fejlesztésére koncentráljunk, miközben a tevékenységek, az ügyfelek és a munkavállalók adatai biztonságban maradnak

A fiatalok és családok számára is elkezdődött a nyári szezon. Akár fesztiválozni indulnak a fiatalok, akár nyaralni a családok az okostelefonok, táblagépek és laptopok nélkül már egyre nehezebben tudják elképzelni a pihenésük időszakát. A vezető, proaktív védelmet kínáló biztonságtechnológiai vállalat, az ESET szakértői most néhány tippet és tanácsot adnak, az online eszközeink biztonságos és körültekintő használatához, ami a gondtalan nyaralásunk alapja lehet

Játssz és nyerj az ESET-tel a spamellenes világnapon!

A Kaspersky Lab nemrégiben azonosította a "Grabit" nevű, kifejezetten vállalatokra fókuszáló internetes kémprogramot, amely több mint 10,000, KKV-któl ellopott fájlért felelős. Ezeknek túlnyomó részt Thaiföldön, Indiában és az Egyesült Államokban található a székhelyük. Fő célpontot képeztek a vegyipari, nanotechnológiai, oktatási, mezőgazdasági, média és építőipari cégek

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény