FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: verseny

verseny

Kiélezett küzdelemmel zárult a Bosch által három éve életre hívott Go-Kart, Go-Bosch! verseny, ahol nyolc felsőoktatási intézmény tíz csapata a Bosch termékeinek és innovatív technológiáinak felhasználásával intelligens gokartokat épített. A feladat bonyolult volt: a hazai műszaki felsőoktatás legtehetségesebb diákjai a Boschtól kapott vadonatúj gokartokat szerelték fel a jövő technikáival, szenzorokkal, kamerákkal és radarokkal

Élmény és innováció, intelligencia és bátorság találkoznak tíz elszánt csapat küzdelmében a Bosch campuson április 23-án. Ahogy a jó gokart-versenyzőkből felnőtt korukban kiváló pilóták lesznek, úgy a ma önjáró gokartot fejlesztő tehetségek egyszer igazi önvezető járműveket fejleszthetnek majd. A Go-Kart, Go-Bosch! harmadik, egyben záró évadának utolsó felvonásában az egyetemisták megidézik a jövőt

A győri XMEDITOR szakkommunikációs cég által már hetedszer meghirdetett egyetemi-főiskolai nemzetközi autóépítő verseny idén is a nyár egyik legkiemelkedőbb autóipari találkozóhelye lesz

Összesen 79 fiatal versenyez a közel három millió forint összegű ösztöndíjakért, a 25. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen. A pályázatok közül a legtöbb műszaki vagy informatikai témájú

A korábban megrendezett Konstrukciós Versenyek folytatásaként a Divelex Bt. Országos Elektronikai Konstrukciós Versenyt hirdet meg a 2015/16-os tanévre az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karának védnökségével, szponzorok támogatásával, a Divelex Bt. (az egységes építési- és mérési feladat kidolgozója és szállítója) szervezésében

Az előkelő 7. helyen ért célba a Kecskeméti Főiskola GAMF Karának csapata által épített napelemes autó a világ legnagyobb napelemes jármű versenyén, a Bridgestone World Solar Challenge-en Ausztráliában. A 2015-ben rajthoz álló 46 csapatnak több mint 3000 kilométert kellett megtennie saját fejlesztésű, kizárólag napelemmel hajtott járművekkel. A magyar csapat sikere azért is kiemelkedő, mert most először vettek részt a világ piacvezető gumiabroncs gyártó cége által támogatott, embert és járművet próbáló megmérettetésen

Az IoT, azaz a dolgok internete ma még sokak számára tudományos fantasztikumnak tűnik, ennek ellenére a Hackathon-in-a-Box és az IT Factory október utolsó hétvégéjén ötletversenyt szervez a technológia rajongóinak

Megint erős mezőny várható az IPC kézi forrasztási versenyén a müncheni productronica kiállítás IPC standján (A2-405), 2015. november 10 és 13 között, minden nap. Az előző versenyen 2013-ban magyar versenyző szerezte meg a 2. helyet! Érdemes tehát szerencsét próbálni!

A Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) 25. alkalommal hirdette meg középiskolások számára, az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az MTVA közreműködésével, 2015. szeptember 30-án, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) Konferenciatermében

A hazai versenyen kiemelkedően szerepelt tehetséges fiatalok számos nemzetközi rendezvényen vettek részt és értek el kimagasló sikereket, többek között az EU Fiatal Tudósok Versenyén, a fenntarthatósági olimpián az USA-ban (I-SWEEP), ill. a Nobel-díj átadási ünnepségen

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény