FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: távközlés

távközlés

A Magyarországon elsősorban vonalkódnyomtatóiról ismert Citizen Systems bemutatta új, CT-S310II berendezését, melyet főként a kiskereskedelem és a vendéglátás területén működő vállalatok eladáshelyi (POS) nyomtatási igényeire szabott. Az energiatakarékossági funkcióknak köszönhetően az új készülékkel a cégek alacsonyabb energia- és papírfelhasználás mellett, így jelentős költségmegtakarítással nyomtathatnak például blokkokat, kuponokat, jegyeket és szállítóleveleket. Az egyszerű karbantartással a munkavégzés nélküli állásidő is minimálisra csökkenthető

A táblagépek, okostelefonok és a felhő alapú technológia megváltoztatja azt a folyamatot, ahogyan a kis- és nagyvállalatok a mindennapi tevékenységeiket kezelik. Azoknak, akik folyamatosan úton vannak és mobileszközöket használnak, szükségük van arra, hogy könnyedén hozzáférhessenek vagy létrehozhassanak dokumentumokat bárhol, bármikor

A Kingston és a Ponemon Institute által hét európai országban készített tanulmányának célja annak felmérése volt, hogy a szervezetek miként kezelik az USB-meghajtókon gyűjtött és tárolt adatok biztonsági és adatvédelmi követelményeit. A felmérés megerősítette, hogy ugyan a szervezetek hisznek a biztonság kiemelkedő jelentőségében, számos vállalat és intézmény mégis figyelmen kívül hagyja a nem titkosított USB-meghajtók jelentette kockázatot, és nem alkot megfelelő biztonsági irányelveket az USB-eszközökre vonatkozóan. A kutatás országonként is jelentős eltéréseket talált az USB-meghajtók biztonságáról alkotott szemlélet és annak megvalósítása terén

A Canon szakemberei szerint az elkövetkezendő néhány évben a hazai és nemzetközi nyomtatási piacon két fő trend lesz a meghatározó. Az egyik a mobileszközök elterjedésének következtében a mobilnyomtatási igények jelentős növekedése, a másik a dokumentumkezelési piac előretörése a csak hardver alapú megoldásokkal szemben

A Logitech bejelentette, hogy a Logitech Wireless Solar Keyboard K750 billentyűzet a neves 2012 International Forum Design (iF) Excellence in Consumer Product design díjban részesült. A gyártó a Wireless Solar Keyboard K750-tel csaknem 3000 nevezett terméket utasított maga mögé

A Symantec bejelentette 2011-es Felhőszámítási kutatásának eredményeit, amely azt vizsgálta, hogy a szervezetek hogyan viszonyulnak a számítási felhőhöz és azokhoz a változásokhoz, amelyek a felhő által az informatikai infrastruktúrájukban történik. A tanulmány kimutatta, hogy a vállalatok vegyes érzelmeket táplálnak a felhő biztonságával kapcsolatban - a többség egyik felének aggodalomként, a másik fél számára pedig a legfőbb célként jelenik meg a felhőbe való áttéréskor

A Kingston bejelentette, hogy a karcsú és praktikus Wi-Drive terméke már Magyarországon is elérhető kereskedelmi forgalomban. A Wi-Drive az örökké növekvő tárhely igényeknek megfelelően készült az Apple iPad, iPhone és iPod touch felhasználói számára. A Wi-Drive egy vezeték nélküli, hordozható tárhely megoldás, mely lehetővé teszi, hogy a felhasználók növelhessék az Apple készülékekről elérhető dokumentumok, képek, zenék és videó fájlok számát

Napjainkban egyre merészebbek a számítógépes bűnözők, és a legjobbnak hitt védelemmel rendelkező óriásvállalatokat is sikeresen támadják meg a náluk tárolt értékes adatokért. Csak az idei évben olyan szervezetek estek áldozatul a szándékos károkozóknak, mint a Sony, az EMC / RSA vagy a Valutaalap

Továbbra is nő azon ügyfelek száma, akik a SUSE Linux Enterprise Server rendszert használják SAP alkalmazásaik futtatásához, bizonyítva a SUSE és az SAP AG között fennálló partnerkapcsolat töretlen sikerét. A Dell és a REALTECH vállalatok is, többek között, azért döntöttek a SUSE Linux Enterprise Server for SAP Applications megoldás mellett, mert az integrált megoldás nyújtotta optimalizálással, stabilitással és teljesítménnyel, kisebb költségek mellett működtethetik az üzleti szempontból kulcsfontosságú informatikai szolgáltatásaikat

A Kingston bejelentette a Kingston DataTraveler HyperX 3.0 megjelenését. A DT HyperX 3.0 a számítógép megszállottak, játékosok és azok számára készült, akik a lehető legjobban szeretnék kihasználni a Kingston legnagyobb tárhelyű és hipergyors USB-meghajtója nyújtotta előnyöket

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény