FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: oktatás

oktatás

A Philips Magyarország ismertette hazai városok életminőségre vonatkozó átfogó tanulmányának eredményeit. Az adatokat az "Élhető városok" elnevezésű kerekasztal-beszélgetés során hozták nyilvánosságra, és vitatták meg a sajtó és a téma különböző területeinek szakértőivel

Elsősorban középiskolások látogatását várja az intézet a nyílt napon! Mikrochip, grafén és türkizkék lepkeszárnyak is terítéken lesznek azon a nyílt napon, amelyre idén is elsősorban a középiskolásokat invitálja a Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézete (MTA MFA), 2011. november 18-án. A kapunyitás célja, hogy a diákok közvetlenül betekinthessenek a tudományos kísérletekbe, és így a fiatal generáció közelebbről megláthassa a kísérletes műszaki- és természettudományok szépségét.

A Magyar Innovációs Szövetség 21. alkalommal hirdette meg az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Duna Televízió közreműködésével, 2011. november 15-én, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Konferenciatermében, a Tudomány Napja alkalmából

A Flextronics idén rendezte meg első alkalommal az EnterFlex versenyt, melynek célja a hazai mérnökképzés fejlődésének erősítése, és az innováció támogatása

Az Óbudai Egyetem "Doctor Honoris Causa" - tiszteletbeli doktori címet adományozott a Nobel-díjas Dr. Oláh Györgynek, a kaliforniai University of Southern California magyar professzorának, a Loker Hydrocarbon Institute alapító igazgatójának

A Széchenyi István Egyetem nagyszabású, hazai és Európai Uniós társfinanszírozással, az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával megvalósított infrastrukturális fejlesztéseinek egyik záró lépeseként 2011 szeptemberében került sor az INNO-Share a Regionális Tudástranszfer Központ épületbe költözött, az új alapokra helyezett Egyetemi Könyvtár egyik legfontosabb részének, a digitális tudástárnak a beüzemelésére

Automatizált csomagszállítás, 3D tapintásérzékelés és elektromechanikus kormányrendszer - nagy a kereslet a világban az ilyen magas színvonalú hazai műszaki mérnöki fejlesztések iránt még a bizonytalan, lanyhuló globális forgalom mellett is. Magyarország ezen a területen úgy képes kiemelkedő teljesítményre, hogy nem áll rendelkezésére a fejlesztésekhez szükséges gazdasági ökoszisztéma minden eleme, és komoly szakemberhiánnyal küzd a szektor

Kína ismét meglepte a szakembereket: bemutatta első, saját fejlesztésű és gyártású chipekből összeállított szuperszámítógépét, amely bekerülhet a Top20-as listára

A Fujitsu bejelentette, hogy EcoCALC webeszközével elnyerte a zsûri különdíját "Az IT alkalmazása a társadalom energiafogyasztásának csökkentésére" kategóriában a zöld informatika elterjedését ösztönzõ japán Green IT Promotion Council idei díjprogramjában

A kedvező árú online informatikai képzéseiről ismert IT Factory hallgatói körében egyre jelentősebb részt képviselnek a távoli hallgatók. A távoktatásnak ez a módja mára annyira elfogadottá vált, hogy sok esetben kényelmi okokból még a budapestiek is szívesebben választják, legyen szó akár fejlesztői vagy rendszerüzemeltetési képzésről

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény