FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: national instruments

national instruments

Ma már a műszerkölcsönzés Európa szerte, sőt az Egyesült Államokban is elterjedt, de amikor az MTA-MMSZ Kft. jogelődjét 1957-ben megalapították, ezzel a szolgáltatásukkal elsők voltak a világon. Akkoriban a feladata az volt, hogy az akadémiai kutatóintézetek számára mérés- és műszerügyi háttérszolgáltatásokat nyújtson. Ma a kölcsönműszereket tartalmazó műszerpark összetételét az ügyfelek igényeihez igazítják

A Frankfurtban, szeptember 14 és 19. között rendezendő, idei Automechanika kiállításon a Bosch a 8-as pavilonbeli standján, illetve a csarnok előtti szabadterületen mutatja be termékeit. A vállalat "A jövő műhelypartnere"-ként kíván megjelenni a nagyszabású műszaki seregszemlén. A diagnosztikai rendszereket és eredeti járműalkatrészeket gyakorlatilag egyedüli gyártóként egy kézből kínáló Bosch Automotive Aftermarket kétségkívül minden tekintetben meg tud felelni e nagyra törő célkitűzésének. A vállalat a tekintélyes rendezvényen nem kevesebb, mint 1.800 négyzetméternyi kiállítóterülettel vesz részt, amelyet a diagnosztika, a járműalkatrészek és a különböző szolgáltatások területéről összesen 15 új, illetve számos aktuális termékének bemutatásával kíván méltóképpen kihasználni

Az EUROTEST 61557 Standard Set érintésvédelmi és villámvédelmi felülvizsgálatokra szolgáló műszer magyar nyelvű szoftverrel is elérhető. A készülékkel az összes szükséges vizsgálat elvégezhető

A TEKTRONIX MSO2000 és DPO2000 sorozatú digitális foszfor-oszcilloszkópjai rendelkeznek azzal a teljesítménnyel és képességekkel, amelyekre szükség van a különféle jelek megjelenítéséhez és a velük kapcsolatban felvetődő kérdésekre a gyors válaszok megtalálásához. A DPO2000 sorozatú oszcilloszkópok kínáltak első ízben 1 millió pontos, használható hosszúságú rekordokat (tárolt görbealakokat) valamennyi csatornájukon, soros triggerelést és dekódolási elemzési opciókat, változtatható alul-áteresztő szűrőt, amely lehetővé teszi a jel részleteinek megnézését az oszcilloszkóp teljes sávszélességében és mindezt egy kompakt formatényezőben is. Az MSO2000 sorozat ezenkívül 16 integrált digitális csatornát is tartalmaz, ami lehetővé teszi analóg és digitális jelek megjelenítését és korrelációját egyetlen műszeren. Ez az integráció kiterjeszti a triggerelési funkciót minden (adott esetben húsz) csatornára, ami ideális kevert analóg és digitális egységeket is tartalmazó áramkörök hibamentesítésében ("debugging")

Ha manapság egy elektronikai fejlesztő laboratóriumba látogatunk, minden mérnök asztalán találkozunk oszcilloszkóppal, amelyeken kiváló márkajelek (pl. Tektronics, LeCroy, Agilent, Yokogawa stb.) láthatók, a nagyfrekvenciás technikában, generátorok és spektrum-analizátorok terén pedig egyik "etalon" a Rohde & Schwarz. Ugyanakkor a spektrum-analizátor egy speciális oszcilloszkópnak is tekinthető, tehát a 75 éves múlttal rendelkező műszergyártó komoly gyakorlatot szerzett ezen téren, sőt, feltehetően a műszerparkból hiányzó oszcilloszkópok miatt vásárolta fel a Hameg-et, megszondázva ezzel a piaci igényeket. Most viszont úgy döntött, hogy saját fejlesztésű szkópokkal jelenik meg, no és ha már Rohde & Schwarz, akkor nem is akármilyennel. A leckét feladták a versenytársak és a piaci igény, a mérnök, aki egyre extrémebb feltételek mellett szeretne tisztán látni az egyre gyorsabb jelek világában olyan zajkörülmények között, amelyet ugyan a szabványok igyekeznek kordában tartani, de a való élet mind fondorlatosabb módon igyekszik a látnivalót torzítani. Szerencsére azonban itt a digitális technológia, amellyel minden korábbi lehetőség felülmúlható. A cég június 28-án jelentette be az új műszercsaládot a müncheni "főhadiszálláson", amelynek fejlesztésére jól illik a korábbi szlogen: szükségünk volt egy műszerre, amit nem lehetett megkapni a piacon, hát megcsináltuk...

A Fluke 810 típusú új rezgésmérő behatárolja és azonosítja a leggyakoribb mechanikai motorhibákat és rendellenességeket (csapágyhibák, hibás pozicionálás, kiegyensúlyozatlanság, meglazulások). Nincs szükség gyakorlott rezgésdiagnosztikai szakemberre a hiba kiértékeléséhez, mert a hiba jelzése négyfokozatú grafikus skálán történik (enyhe, mérsékelt, súlyos, szélsőséges)

A Rohde & Schwarz SMU200A típusú, csúcskategóriájú vektoros szignálgenerátort ellátták olyan opcióval, amely támogatja az LTE bázisállomások vevőtesztjeinél az információ visszacsatolásának valós idejű feldolgozását. Az R&S SMU-K69 jelű opcióval felszerelve a szignálgenerátor HARQ (hybrid automatic repeat request = hibrid, automatikus ismétléskérés) visszacsatolást, valamint a bázisállomástól jövő felcsatlakozási időzítési parancsokat ("uplink timing commands") dolgoz fel, majd adaptálja az LTE jeldinamikát a 3GPP TS 36.141 tesztspecifikáció szerint

A műszer vérvizsgálatra kifejlesztett spektrofotométer, amely a vérben előforduló kis mennyiségű (nyomnyi) anyagok meghatározására a kémiai analízis végpontos, kinetikus, kétpontos kinetikus és abszorbancia módszerét alkalmazza

A Schneider Electric és a Parkeon bejelentette együttműködését egy olyan, elektromos járművek feltöltését végző rendszer kifejlesztésében, amely az energiamenedzsment és parkolási díj-fizetési technológiákat egyesíti. A Schneider Electric és a Parkeon szakértelmével olyan egyedi megoldások alakíthatóak ki települési önkormányzatok számára, amelyekkel a városi parkolási létesítmények és az elektromos járművek töltési infrastruktúrája integráltan kezelhető. A két cég elsősorban az utcai és a parkolóházakban, mélygarázsokban történő parkoláshoz fejleszt alkalmazásokat

Az elmúlt két évben a válság és a benzin árának nagyarányú növekedése ellenére még mindig a belső égésű motorral rendelkező gépjárművek vannak előtérben a háztartásokban, és nem nőtt szignifikánsan az új, gáz vagy hibrid meghajtással rendelkező autótulajdonosok száma.Az először 2008-ban elkészített reprezentatív felmérést 2010 elején megismételték, ez pedig rámutatott arra, hogy a válság ellenére a 18-29 éves korosztályban közel 10 százalékkal emelkedett az új autótulajdonosok aránya, a használtautó piacon a Suzuki és a Ford márka tudott az elmúlt két évben legnagyobb növekedést elérni, és habár nem szívesen váltanak szervizt az autósok, ennek ellenére a válság hatására nőtt a kisebb autószervizek piaci részesedése

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény