FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: mérnök

mérnök

Nyitott szemlélet, határozottság, magas szintű informatikai tudás. Ezek a legjellemzőbb erősségei a most pályára lépő mérnök generációnak az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetség (EJMSZ) és a Tech People közös, 2021. májusában készült kutatása szerint. Magyarország 75 legmeghatározóbb, száz főnél több műszaki szakembert foglalkoztató gyártó- és termelővállalat felsővezetőinek személyes megkérdezésén alapuló felmérés viszont arra is rámutat velük kapcsolatban, hogy a munkába álló fiatalok felületes műszaki tudása, a proaktivitásuk hiánya és a tapasztalatlanságuk még mindig jelentős plusz terhet, képzési kötelezettséget ró az őket alkalmazó vállalatokra.

Ma az egyik legnagyobb kihívás a hazai pályakezdő mérnökök esetében az, hogy az egyetemeken elsajátított elméleti tudást, hogyan képesek alkalmazni a gyakorlatban. Az ismereteik javarészt megvannak arról, hogy mit kellene tenniük, de a rájuk váró feladatok megoldásához szükséges képességek, készségek még rendszeresen fejlesztésre szorulnak.

Az NI Hungary Kft. és a Debreceni Egyetem között példaértékű az együttműködés és több éve Debrecen városának fejlődését szolgálja - hangsúlyozta Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere abból az alkalomból, hogy az amerikai cég újabb, jelentős értékű eszközadománnyal támogatja a korszerű villamosmérnöki képzést. A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karán megtartott sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy az egyetem már az év végén benyújtja a villamosmérnöki mesterképzés akkreditációs kérelmét, és várhatóan 2020 februárjától az alapképzés mellett, emelt szinten is folyhat az oktatás. A célkitűzés megvalósulását nagy mértékben segíti a mostani 34 millió forintos NI-adomány is

A német thyssenkrupp technológiai konszern budapesti kompetenciaközpontja újabb megállapodást kötött a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel, hogy a két fél közötti kapcsolatok erősítésével még képzettebb autóipari mérnökök kerüljenek ki az egyetemről. A megállapodás kiterjed az autóipari rendszerekhez kapcsolódó oktatásfejlesztési tevékenység támogatására, előadássorozat indítására, gyakorlati helyek biztosítására, valamint diplomamunkák elkészítésének támogatására és infrastrukturális fejlesztésekre is

Folyamatos a Bosch Budapesti Fejlesztési Központjának dinamikus bővülése, hiszen alig négy hónappal az 1500. mérnök köszöntését követően újabb mérföldkőhöz érkezett a vállalat: az 1600. és 1700. mérnök belépése között szinte csak pár hét telt el. Az 1600. belépő dr. Veres Ágnes, a nanotechnológia szakértője. Elmondása szerint korábban egyetemi kutatómunkát végzett, de mindig is vonzotta, hogy nagyvállalatnál dolgozzon. Az 1700. mérnök Braun Péter szoftvermérnök, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen végezte tanulmányait, majd azt követően 10 éven egy távközlési óriáscég szakembereként dolgozott

Sikeresen zárult az ABB Kft. öt hónapos „ABB mentorprogram női hallgatóknak” elnevezésű egyetemi programja, melyet a vállalat az energetika és automatizálás területén tanuló, végzős női egyetemi és főiskolai hallgatók számára hozott létre

Új kurzus indul 2016 februárjában a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karán, melynek keretében a hallgatók kiber-fizikai rendszerek informatikai sebezhetőségéről is tanulnak majd. A képzés azért is jelentős, mert Magyarországon kevés az IT biztonsági szakember, a hasonló rendszerek viszont egyre népszerűbbek

Elindult az ABB Kft. két egyetemi programja, melyeket a vállalat az energetika és automatizálás területén tanuló, végzős egyetemi és főiskolai hallgatók számára hozott létre. Az „ABB mentorprogram női hallgatóknak” egy öt hónapos program, a másik pedig egy fél évre szóló ABB ösztöndíj. A programok keretében megpályázható díjakat Tanja Vainio, a vállalat vezetője adta át a diákoknak

A napi rutin feladatok mellett nehéz lépést tartani a változásokkal, és megfelelni a mérnöki kihívásoknak. Az NI TrendWatch 2016 egy összefoglaló tanulmány, amely alapos betekintést nyújt abba, hogy milyen technológiai fejlődés várható 2016-ban, szinte minden iparágban

A magyarországi vezető ipari cégeket (MOL, Audi, Continental, Ericsson, LEGO, NI) tömörítő Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) átfogó kampányt és programokat indít a munkapiacon tapasztalható egyre súlyosabb mérnökhiány ellensúlyozásásra. Általános és középiskolai programokkal, felmérésekkel, közösségimédia-aktivitással célozzák meg az arra fogékony fiatalokat, valamint társadalmi egyeztetést folytatnak. Friss attitűdvizsgálatuk cáfolja a mérnöki szakmával kapcsolatos sztereotípiákat, ugyanakkor nem minden tekintetben igazolja a valós munkaerő-piaci viszonyokat. Jelenleg is 4 ezer nyitott mérnöki pozíció van az országban, amelyek betöltésével a termelés milliárdokkal növekedhetne

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény