FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: megállapodás

megállapodás

A Magyar Innovációs Szövetség és a Tungsram együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Innovációs Szövetség 2019. november 15-én megtartott, összevont választmányi és elnökségi ülésén, melynek a Tungsram volt a helyszíne, ill. házigazdája. A cél, hogy tevékenységük eredményeiből szűkebb környezetükön túl a tágabb közösség is részesülhessen. Az aláírást követően, Jörg Bauer elnök-vezérigazgató előadásában bemutatta, miért lett a Tungsram szlogenje az, hogy "Örökségünk az innováció"

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Wanhua-BorsodChem, a régió egyik legnagyobb vegyipari vállalata a Huawei Technologies-zal, a világ egyik legnagyobb infokommunikációs megoldásszállítójával. A Wanhua csoport bejelentette, hogy a minél modernebb technológiával történő regionális gyártása, működése fejlesztésére Magyarországon hozza létre infokommunikációs központját, s ebben számít a Huaweire

Az Óbudai Egyetem (ÓE) és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) a több mint 10 éve folyó közös munka folytatására (stratégiai) együttműködési szerződést írt alá. Az NJSZT egyik fő feladata számítástechnikai/informatikai szakma történetének a megőrzése, melynek támogatására hozta létre az Informatika Történeti Gyűjteményt és annak világszínvonalú bemutatóját, az Informatika Történeti Kiállítást

Az RS Components bejelentette, hogy globális forgalmazási megállapodást írt alá a HellermannTyton céggel, a kábelek felerősítéséhez, rögzítéséhez, azonosításához és védelméhez, valamint azok összekötő alkatrészeihez szükséges kábelrendező termékek értékesítéséhez

A Jászfényszarun működő gyára bővítését tervezi a Samsung. Ez várhatóan mintegy kétszáz új munkahelyet is jelent. Az újabb szerelősorral maga a profil nem bővül, továbbra is tévéket és monitorokat szerelnek össze. Ez a beruházás szerepel a kormánnyal kötendő stratégiai megállapodásban is

A magyarországi Bosch csoport 2013. július 31-én Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter részvételével adta át új budapesti központját. A miniszter és Javier González Pareja, a magyarországi Bosch csoport vezetője ünnepélyesen aláírta a stratégiai megállapodást is a Bosch és a Kormány között

A Magyar Közlöny szerint stratégiai megállapodást köt a kormány a BOSCH cégcsoporttal és a Hewlett-Packard (HP) Magyarország Kft.-vel

A Magyar Közlöny szerint a Siemens és az Ericsson is stratégiai partner lesz. A kormány nevében Orbán Viktor miniszterelnök ír alá együttműködési megállapodást a Siemens Zrt.-vel, illetve a nemzetgazdasági miniszter láthatja el kézjegyével az Ericsson Magyarország Kft.-vel kötendő megállapodást

A Kaspersky Lab és az INTERPOL Global Complex for Innovation (IGCI) bejelentette stratégiai megállapodását, amelyről ezt megelőzően 2013 március 19-én a Kaspersky Lab központjában Moszkvában tárgyalt Eugene Kaspersky, a Kaspersky Lab alapítója és vezérigazgatója, valamint Ronald Noble, az Interpol főtitkára és Noboru Nakatani az IGCI ügyvezető igazgatója

2013. március 25-én Zala Mihály, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzeti Biztonsági Felügyelet elnöke együttműködési megállapodást írt alá Prof. Dr. Rudas Imrével, az Óbudai Egyetem rektorával, melyben a felügyelet vállalja, hogy előmozdítja a biztonságvédelmi szakma – fizikai biztonság, informatikai biztonság, kisugárzás-védelem, sérülékenység vizsgálat – szegmenseiben az egyetem működésének oktatás-szakmai támogatását. Az Óbudai Egyetem az együttműködés során segíti a Nemzeti Biztonsági Felügyelet biztonságtechnikai, informatikai biztonsági termékajánlási, terméktanúsítási szakmai irányelveinek, szakmai követelményeinek kidolgozását, elfogadtatását és aktualizálását

1. oldal / 2

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény