FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: linux

linux

Egy nemrégiben közzétett kutatás szerint a vállalatoknak egyre több kibertámadással kell szembenézniük. A NetIQ támogatásával készült felmérés szerint a cégek 76 százalékát érte legalább egy sikeres kibertámadás a vizsgált egyéves periódusban, és ez a szám egy évvel korábban 71, két évvel korábban pedig 62 százalék volt

Tudományos felmérés igazolja a távmunka hatékonyságát, a munkamódszer elterjedtsége azonban egyelőre elég alacsony. Magyarországon 2014-ben az alkalmazottak mindössze 3,4 százaléka dolgozott távmunkában, és ez az arány az EU-országokra vetítve is csupán 5,8 százalék. Az alacsony számok mögött összetett okok húzódnak. Sok helyen például az is közrejátszik, hogy a munkaadó nincs tisztában azzal, hogyan gondoskodhatna a biztonságos és hatékony távmunka feltételeiről

A legtöbben nem is gondolnák, hogy egy átlagos nap során több alkalommal „találkoznak" a SUSE Linux megoldásaival. Ha nem is szemtől szemben, de a háttérben számtalan helyről integet a zöld kaméleonos logó, a legkülönfélébb helyeken

A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet bejelentette, hogy elérhetővé vált a ZENworks Mobile Management 3.2. A megoldás segít a vállalatoknak, hogy a már meglévő eszközfelügyeleti rendszerüket és előírásaikat egyszerűen kiterjesszék a mobil eszközökre is, legyen szó akár privát, akár vállalati tulajdonú készülékekről. Használatával egyetlen konzolról felügyelhető minden Android, iOS, Symbian, Windows és egyéb ActiveSync-kompatibilis rendszert futtató táblagép és okostelefon. Az új kiadással a vállalatok mostantól nyomon követhetik az egyes eszközökre mobilinterneten keresztül letöltött adatmennyiséget

A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet bejelentette, hogy elérhetővé vált a SUSE Linux Enterprise 11 Service Pack 4. A 2009-ben megjelent SUSE Linux Enterprise Server 11 képességeit kiegészítő csomag segítségével a vállalatok egyszerűen kihasználhatják a legfrissebb hardverek számítási kapacitását és különféle újításait. A skálázhatósághoz kapcsolódó fejlesztéseknek köszönhetően pedig olyan nagy számítási igényű feladatokat is elvégezhetnek a SUSE Linux Enterprise 11 rendszereken, mint például a memóriában futó adatbázisok kezelése

A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet bejelentette, hogy elérhetővé vált a Novell Service Desk 7.1. A megoldás abban segíti a vállalatokat, hogy gyorsan és hatékonyan elháríthassák az informatikai szolgáltatások működése és használata során felmerülő esetleges problémákat. A szervezetek ezáltal egyszerre javíthatják a szolgáltatási szinteket és csökkenthetik a költségeket. A megoldás jól skálázható és támogatja a nyílt szabványokat, így egyszerűen és gyorsan bevezethető bármely szervezetben

A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet bejelentette, hogy elérhetővé vált a SUSE Enterprise Storage. A szoftveralapú tárolási megoldás elkülöníti a tároláskezelést és tárolásvirtualizációt a fizikai hardvertől, ezáltal lehetővé teszi a szervezetek számára, hogy költséghatékony és nagymértékben méretezhető tárolórendszert építhessenek ki általánosan elérhető szerverekre és lemezmeghajtókra építve. A piaci szereplők és elemzők komoly jövőt jósolnak az ilyen jellegű, software-defined storage termékeknek

hueduAz informatikai és oktatási szolgáltatásokat magában foglaló csomag hozzájárul a nyílt forráskódú megoldások terjedéséhez a hazai iskolákban. Az OpenLab 3.0 kiadásban megtalálható, új funkciók segítségével az oktatási intézmények a legfrissebb tartalomszűrési kötelezettségeknek is eleget tehetnek

14-6-endrich-1A cikkünkben bemutatott Linux, illetve Windows operációs rendszerrel kapható beágyazott modulok használatával (SOM: System-On-Module) az elektronikai fejlesztés egyszerűbb, a végtermék pedig sokkal gyorsabban piacra juttatható, mintha a mérnök egyedi áramkört tervezne az adott feladatra. A beágyazott rendszerek lehetnek Single Board számítógépek, vagy ezek alkategóriáját képező COM-modulok (computer-on-module), melyek közös tulajdonsága, hogy tudásban a mikroprocesszor felett és egy teljesen felszerelt számítógép alatt helyezkednek el. A mai COM-kártyák általában egy kis panelre épített, kompakt számítógép funkcióit biztosítják az egyedi applikációkhoz, kis méretben és alacsony fogyasztással, ahogy ezt a beágyazott rendszerek általánosságban megkívánják

Az ötödik legnagyobb olaj- és gázipari társaság, a Total nemrégiben új szuperszámítógépet helyezett üzembe. A Pangea névre hallgató megoldás SUSE Linux Enterprise Server operációs rendszert futtat, és a korábban használt konfigurációhoz képest tízszeres számítási kapacitással segíti a Totalt az új lelőhelyek hatékonyabb azonosításában és kiaknázásában

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény