FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: konferencia

konferencia

A Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával tartott innovációs konferenciát a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara december 4-én. Teltházas érdeklődő tábor előtt peregtek a prezentációk a 2014-es év gazdasági felélénkülése érdekében megtartott rendezvényen. Több meghívott előadó közül Dr. Cséfalvay Zoltán, az NGM gazdaságfejlesztésért felelős államtitkára képviselte a kormányzatot

November 27-én szakmai napot szervezett az MV-Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. és a Nemzeti Innovációs Hivatal

2013. november 13-án került megrendezésre a Pannon Egyetem veszprémi és keszthelyi kampuszán a 2013. évi Intézményi Tudományos Diákköri Konferencia. A Pannon Egyetem kiemelten fontosnak tartja a tehetséggondozási tevékenységet, amely által a hallgatók bekapcsolódhatnak a tudományos munkákba és a kutatás-fejlesztési projektekbe is. Nemzetközi hírű professzorok vezetésével folytathatják kutatásaikat és fejlesztő tevékenységüket, amellyel hosszú távú szakmai karrierjüket alapozzák meg az intézményben. Eredményeiket a Tudományos Diákköri Konferencián mutatták be

Szélsőséges eseteket is bemutatott a nők helyzetét – ezen belül is kiemelten az infokommunikáció és a mérnöki tudományok területén betöltött szerepüket – vizsgáló Horizont 2020 konferencia

asean-1– „kis tigrisek" Ázsiából

2013. szeptember 12-én a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara ASEAN Üzleti Fórumot és üzletember találkozót szervezett a kamara Krisztina körúti székházában. A fórum szervesen illeszkedett a BKIK, a Külügyminisztérium és a Külügyi Intézet által tavaly október 11-én szervezett ASEAN Awareness Forum sorába

A Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karán működő Képfeldolgozás Laboratórium és az MTA SZTAKI Elosztott Események Elemzése Kutatólaboratóriuma június 17. és 19. között tartotta a 11. Tartalom-alapú Multimédia Indexelés konferenciát Veszprémben

A Pannon Egyetem Mérnöki Kar Radiokémiai és Radioökológiai Intézete és a Radioökológiai Tisztaságért Társadalmi Szervezet szervezésében 2013. május 16. és 17. között rendezte meg a „VIIth Hungarian Radon Forum and Radon in Environment Satellite Workshop" nemzetközi konferenciát

Második iparstratégiai és innovációs csúcs. A magyar gazdaság zászlóshajói: jármű-és elektronikai ipar. A járműipari és az elektronikai ágazat a magyar gazdaság meghatározó szegmensei, az EUROSTAT és a KSH adatai szerint a 2011-ben a feldolgozóipar bruttó kibocsátásának 20%-át, ill. 22%-át, exportjának 30%-át ill. 55%-át adták, 106 ezer ill. 152 ezer főt foglalkoztattak közvetlenül. A Magyarországon megtelepedett gépjárműipari és elektronikai gyártó vállalatok érdekei és céljai egybeesnek azzal a kormányzati prioritással, hogy Magyarország Európa legversenyképesebb termelési központjává váljon

Ezúttal is számos újonnan felfedezett biztonsági rés bemutatásával jelentkezik az idei Ethical Hacking konferencia. A május 9-én megrendezendő eseményen lesz többek közt célzott támadás iOS eszközök ellen, megvizsgálják a felhőalapú antivírus szolgáltatások biztonságosságát, illetve egy képzelt, de valóság inspirálta számítógépes incidens meglepő kivizsgálására is sor kerül

A IV. LED Konferenciát, a MEE Világítástechnikai Társaság és az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar közös konferenciáját 2013. február 5-6-án tartják „Jó az, amit jól is használunk” mottóval

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény