FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: fejlesztés

fejlesztés

A kitűzött céloknak megfelelően valósította meg radiológiai képalkotó berendezések és szoftverek, valamint új világítástechnikai termékek kutatás-fejlesztését a GE Hungary Kft. egy, a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap finanszírozásával megvalósított program keretében. A 2013. november 30-ával záruló programhoz az Alap 1 388 092 484 forint összegű támogatást biztosított

Online szeminárium sorozat a National Instrumentstől december 9. és 13. között

A Bosch csoport újabb mérföldkőhöz érkezett budapesti központja építésében, és ennek alkalmából november 8-án bokrétaünnepséget szervezett. Az építkezés 18 milliárd forintos beruházásból megvalósuló második üteme 2015-ben fejeződik be. Az új központ összterülete a két főépülettel együtt csaknem 32 ezer négyzetméter

Közel 20 Md Ft (65,6 millió euró) értékű beruházást valósít meg Cegléden az Infineon Technologies vállalatcsoport

huawei-hqA Huawei Technologies bejelentette, hogy a következő évek során tovább növeli kutatási és fejlesztési célú beruházásait Európában. A vállalat célja, hogy eleget tegyen ügyfelei változó üzleti igényeinek, támogassa az Európai Unió ICT stratégiai céljainak megvalósítását, valamint növelje bevételeit a régióban és világszerte

A Jabil szombathelyi, Vásártér úti telephelyén bővítette a korábban meglévő csarnokokat 8600 négyzetméterrel. Ehhez 450 új munkahely létrehozása is kapcsolódik

Június 26-án, a Svéd-Magyar Innovációs Napok harmadik rendezvényeként konferenciát rendeztek a két ország tapasztalatainak cseréjére. Az oktatást és a kutatást, mint az innováció hajtómotorját erős górcső alatt vizsgálják világszerte. A rendezvénynek a Budapesti Műszaki Egyetem adott otthont

A magyarországi Bosch csoport az előző üzleti évhez képest 17 százalékkal növelte forgalmát 2012-ben. A különböző technológiák és szolgáltatások vezető nemzetközi szállítója tíz leányvállalatával 594 milliárd forint forgalmat ért el, saját vállalatai között folytatott kereskedelmi tevékenységeit is beleértve

A német Die Welt értesülése szerint a heidelbergi Desertec Stiftung részvételével szaúdi finanszírozással Desertec Power néven fejlesztő-kivitelező társaság alakult naperőművek építésére Szaúd-Arábiában

Egymilliárd forintos fejlesztést hajt végre kunszigeti gyárában az optoelektronikai eszközök előállításával foglalkozó SICK Kft.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény