FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: egyetem

egyetem

Közös innovációs projektet indított az IBM Magyarország és a Pannon Egyetem, a programban városirányítási, közműhálózati, üzleti analitikai és mobil munkaerő-menedzsment problémákra keresnek felhő alapú megoldásokat. Az együttműködés négy évre szól, a munkát az Új Széchenyi Terv is támogatja

Az Óbudai Egyetem a 2014/2015-ös tanévre pótfelvételit hirdet az alábbi alap- és mesterképzési szakokra:

A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara által vezetett, az Európai Unió társtámogatásával megvalósuló projekt célja, hogy megtalálja a szakképzésekben alkalmazható legjobb e-learning megoldásokat. Ennek érdekében a projekt több országot képviselő résztvevői kifejlesztettek egy értékelő rendszert, majd az elérhető e-learning rendszerek minősítése után a legjobb 50 megoldást az érdeklődők számára is elérhetővé teszik

A legmodernebb 4G-s és 5G-s mobiltávközlési technológiát tanulmányozzák magyar fiatalok a Huawei shenzheni központjában

Az elmúlt hónapban nemegyszer szerepelt a Pannon Egyetem a hírekben, és szerepléseivel mindig pozitív példát mutatott a többi felsőoktatási intézménynek. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának Millenniumi Díját az Egyetem Műszaki Informatikai Karának Bio-Nanorendszerek Kutatólaboratóriuma kapta meg, és elsőként végzett az Educatio Nonprofit Kft. felmérésén is, ahol a frissdiplomások kezdő fizetését vizsgálták. A Kar dékánjával, Piglerné dr. Lakner Rozáliával beszélgettünk

Június 11-én sajtótájékoztatóval egybekötött nyilvános záró rendezvényt tartott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem „Tudományos Kutatások Kibontakoztatása" címmel. Az esemény alapjául az szolgált, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem nemzetközi szintű kutatási programjának megvalósítására, s ezzel kutatóegyetemi hazai és nemzetközi versenyképességének javítására 920 045 854 Ft vissza nem térítendő támogatást nyert el az Új Széchenyi Terv TÁMOP-4.2.1.B-11/2/KMR, „Tudományos kutatások kibontakoztatása" című pályázatán. A projekt során megvalósult, az EU számára is kulcsfontosságú kutatási tevékenység elősegítik Magyarország bekapcsolódását az európai innovációs folyamatokba, megerősítik a hazai kutatói, tudományos bázis presztízsét

Június 5-én a BME főépületének aulájában mutatkozott be a BME Formula Racing Team 2014-es Formula Student versenyekre épített versenyautója az FREC-004. A mérnökhallgatók által tervezett autó az idei szezonra lett teljes a légterelőkkel

Kitüntetések átadása, tiszteletbeli és egyetemi doktorok avatása és habilitációs oklevelek ünnepélyes kiosztása szerepelt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 2014. május 31-i ünnepi szenátusi ülésének napirendjén. Az ünnepi ülés első eseményeként Péceli Gábor rektor a Műegyetem által adományozható legmagasabb kitüntetést, a BME Díszpolgára címet Dr. Pakucs Jánosnak adta át, aki 1996 óta az egyetem mellett működő Pro Progressio alapítvány elnöke

A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara Üzleti Szimulációs Versenyt rendezett középiskolások számára 2014. május 29-én

Az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Karának hallgatói a NETLOCK hozzájárulásának köszönhetően immár az RFID és NFC azonosítási megoldások megismerése során is a legújabb technológiákat tanulmányozhatják. A hazai szellemi tőke versenyképességének növeléséhez kulcsfontosságú, hogy az iskolapadokból kikerülő fiatalok átfogó ismeretekkel rendelkezzenek szakmájuk legfrissebb technikai vívmányairól és legmodernebb megoldásairól is, és képesek legyenek azokat a gyakorlati életben is hatékonyan alkalmazni

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény