Dr. Sipos Mihály
Eladó az Albacomp 51%-a
Nehezen fizeti számláit a hazai informatika egykori zászlóshajója, az Albacomp. A Figyelő szerint a vezetés a cég átszervezésétől és többségének eladásától várja a kilábalást. A vállalat befektetőt keres: az Albacomp 51 százaléka eladó. A cégnek legalább 600 millió forint friss tőkére lenne szüksége
3D-s tévét gyártanak hazánkban
Benedikt Laux, a Philips Kelet-Közép-Európáért felelős vezetője szerint sikerült megtartani gyártói pozícióját a cég két magyarországi üzemének, a székesfehérvárinak és a Tamásiban működőnek
Az anyacég továbbra is hosszútávon számít Magyarországra. Ebbe a gondolatsorba illik bele, hogy a székesfehérvári gyárukban 3D-s tévékészülékekkel, a tamási üzemben az energiatakarékos LED lámpatestek gyártásával bővül a termelési profil. Ugyanakkor problémát jelent, hogy régiónkban a lengyel és a román piac dinamikusabban fejlődik a magyarnál, és még a litván és a szlovén piac sebessége is nagyobb.
Akkumulátor helyett tüzelőanyag cella egy MTA kutató intézettől
Az új, ún. direkt metanol tüzelőanyag-cella működő prototípusa egy éven belül elkészülhet. A jelenlegi mobiltelefonokban használt akkumulátoroknál jóval hosszabb élettartamú és környezetbarát tüzelőanyag-cellát fejlesztenek az MTA Kémiai Kutatóközpont Nanokémiai és Katalízis Intézetének kutatói
Mi lesz veled, természettudományos képzés?
Az ELEKTROnet hasábjain többször foglalkoztunk már a felsőfokú képzés hiányosságaival. Most a 2010. évi felvételi eredmények ürügyén térünk vissza a témához
Ezer fővel bővít a Jabil Tiszaújvárosban
A cég közleménye szerint ezer új munkavállaló - köztük 200 diplomás - felvételét indította el a Jabil tiszaújvárosi gyára
Vezetőváltás várható a Nokiánál

A Wall Street Journal (WSJ) információi szerint a befektetők már egyre kevésbé hiszik el, hogy a jelenlegi vezérigazgató, Olli-Pekka Kallasvuo képes kivezetni a lejtmenetből és az okostelefonos tehetetlenségből a céget
Túl van a válságon az elektronikai piac?
Világszerte jelentős mértékű növekedést ért el a szórakoztató elektronika, IT, fotó és telekommunikációs piac a 2010-es év első negyedévében - állítja a Gfk Hungária közleménye
Vásárolna a Motorolából a Nokia Siemens

Nemrégiben tájékoztattunk arról, hogy a Motorola rövidesen befejezi önmaga szétdarabolását. A Wall Street Journal friss híre szerint a Nokia Siemens Networks a Motorola vonatkozó üzletágát "nézegeti"
Oroszországi importtilalom mobiltelefon-gyártókra

Moszkvában bejelentették, hogy a GLONASS-chipet nem tartalmazó termékek előtt hamarosan bezárul az orosz piac A bejelentés értelmében importtilalom vonatkozhat majd minden olyan mobil- és okostelefonra, PDA-ra, GPS- és navigációs készülékre, amelyben csak GPS-vevőegység van, GLONASS-modul viszont nincs. A tilalom minden gyártóra vonatkozni fog, függetlenül attól, hogy amerikai, európai vagy ázsiai vállalatról van-e szó. A döntésről már korábban tájékoztatták a Nokiát, a Siemenst és a Motorolát. A nemzetközi vállalatok követelték, hogy az orosz fél mutassa be a lépést alátámasztó jogszabályokat
Eladta egyik cégét a Siemens Magyarország Zrt
A Siemens Enterprise Communications Magyarország Kft.-t (SEC) a magyar tulajdonú Young Investment Kft. vásárolta meg. Az eladási árat üzleti titokként kezelik
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments