FőoldalÜzletKizárólag robotokkal dolgoztatna a Foxconn az USA-ban
2010. szeptember 07., kedd ::

Kizárólag robotokkal dolgoztatna a Foxconn az USA-ban

Terry Gou, a Foxconn alapítója úgy nyilatkozott, hogy egy teljesen automatizált üzem létesítését tervezik az Egyesült Államokban. Az USA-ban számítógépszervereket gyártó üzeme van

A világ legnagyobb elektronikai beszállítójának szándékai szerint öt éven belül elkészülhet a teljesen automatizált üzem, ahonnan még Kínába is versenyképes áron szállíthatnának. A Foxconn olyan nagyvállalatoknak szállít részegységeket Kínába, mint az Apple, a Dell, a Microsoft, vagy a Nokia.

A Foxconn kínai érdekeltségeinél az utóbbi időben elkövetett öngyilkosságok miatt támadások kereszttüzébe került, miután 2009 júliusa és 2010 májusa között sencseni ipari komplexumában tíz dolgozója követett el öngyilkosságot. Akkor az öngyilkosság-sorozatot a szakszervezeti aktivisták a rendkívül kemény munkakörülményekkel, a munka monotonitásával magyarázták. A cég vezetése később a további esetek megelőzését szolgáló intézkedések sorozatát vezette be, és átlagosan 30 százalékkal megemelte dolgozóinak bérét.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény