FőoldalArchívumDr. Sipos Mihály

RF chip design központ Budapesten

Látogatóban a Microchipnél. Interjúalanyunk Mr. Steve Caldwell, a Microchip RF fejlesztési osztályának igazgatója volt

Két elektronikai cég is a Figyelő TOP 200 díjazottjai között

2010. október 16-án ünnepélyes keretek között adták át az idei Figyelő TOP 200 díjait. Az év legeredményesebb vállalata az Ericsson Kft. lett. Ezt azzal érdemelte ki, hogy 2009-ben képes volt 35%-kal növelni az eredményét, bővítette a létszámát, töretlenül folytatta fejlesztési tevékenységét

A LED további diadalútja: autófényszórók

Előbb az Audi jelentette be, hogy 556 ezer forintért - csak extraként - rendelhetők LED-eket tartalmazó fényszórók, majd a Mercedes is. Ez utóbbi 72 LED-et épít be az új CLS luxusgép világítórendszerébe

A Philips 3D-tévéket gyárt Székesfehérváron

Az ELEKTROnet honlapján 2010. július 28.-án már hírül adtuk, hogy székesfehérvári gyárában 3D-s tévékészülékeket gyárt a Philips. Most újabb részletek láttak napvilágot

Fizikai Nobel-díj az új elektronika anyagi alapjának megalkotásáért

Az 1958-ban Szocsiban született Andrej Geim és az 1974-ben Nyizsnyij Tagilban született Konsztantyin Novoszelov 2004-ben jött rá, hogy miként lehet egyetlen grafitrétegből álló anyagot - grafént - előállítani

500 új munkahelyet hozott Kecskemétre idén a Phoenix Mecano

Megnőtt a kereslet a napkollektorok egyik legfontosabb eleme, az inverter transzformátorok iránt. Ezért a társaság kétmilliárd forintot meghaladó beruházás keretében bővítette magyarországi termelését és az év közepéig már 500 új dolgozót vettek fel Kecskeméten

Az eddigieknél tízszer hatékonyabb, szupervékony napcella

A Stanford egyetem kutatói fejlesztették ki a fény hullámhosszánál vékonyabb napelem-cellát, amely a jelenlegi modelleknél tízszer több fényt képes elnyelni. A mérnökök szerint a vékony, filmszerű rétegek segítségével gyökeresen át lehetne alakítani a napenergia-ipart

Az IBM új központot nyit Budapesten

Az IBM bejelentette, hogy az 1,7 milliárd dollárért felvásárlandó Netezza üzleti elemzőcég megszerzése után a tevékenységi kör kibővítésének céljából három új elemzőközpontot nyitnak Európában, s ezek közül az egyik Budapesten lesz

Az EU eltörölné a mobiltelefon roaming díját

Hatóságilag eltörölné a roaming extra költségét Neelie Kroes, aki Viviane Reding utódja február 9 óta az Unió távközlési biztosi posztján. Az Európai Távközlési Szolgáltatók Szövetségének (European Telecommunications Network Operators Association, ETNO) brüsszeli konferenciáján arról beszélt Kroes, hogy a 27 államból álló blokkot egyetlen, egységes piacként kellene kezelni

Magyar 3D-tévé - szemüveg nélkül

Néhány hónapon belül bemutatkozik a magyar iPont cég szemüveg nélkül is térhatású képet közvetítő tévéje. Mivel a magyar és német mérnökök munkáján alapuló készülék nagyon drága lesz, elsősorban Amerikában akarják forgalmazni, de a cég vezetője szerint a 3D-s technológiákból hazánk még komoly gazdasági előnyre is szert tehet

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény