FőoldalArchívumÖtven éves a Sharp napelem üzletága
2009. június 16., kedd ::

Ötven éves a Sharp napelem üzletága

Ötven évvel ezelőtt a Sharp kutatói kifejlesztették a cég első napelemeit, amely lépéssel egy példa nélkül álló sikertörténet vette kezdetét. Azóta mintegy 2500 MW energia előállítására képes napelem gördült le a gyártósorokról az ágazatban piacvezető vállalat üzemeiben.A cég foglalkozik fénykoncentráló megoldások, valamint a kristály- és vékonyfilm modulok előállításával is, így a Sharp több fotovillamossági technológiát kínál, mint bármely másik gyártó. A Sharp továbbá döntő szerepet játszott a napenergia-piac jelenlegi helyzetének kialakításában és a fotovoltaika világsikerének elérésében


Az első Sharp napelem kifejlesztése 1959-ben kezdődött egy japán laboratóriumban, és mára világsikerré nőtte ki magát a vállalat történetének elmúlt ötven éve során. 2008 végére a Sharp összesen 2500 MW teljesítményű napelemet gyártott, amely kapacitás elegendő ahhoz, hogy helyettesítsen három kisebb hagyományos atomerőművet.

Image Image
Peter Thiele, a Sharp Energy Solution Europe ügyvezető alelnöke
"Nagy örömünkre szolgál, hogy cégünk napelemgyártó tevékenysége immár ötven éves múltra tekint vissza. A kristályos és a vékonyfilmes napelemek mellett a fénykoncentráló technológia is része a Sharp kínálatának, így cégünk jelenleg többféle napenergia-hasznosító megoldást fejleszt, mint bármelyik másik gyártó. Ázsiai, európai és észak-amerikai üzemeink képesek hatékonyan kiszolgálni fő piacainkat, igazodva azok elvárásaihoz. Évek óta globális piacvezetők vagyunk, és büszkék vagyunk arra, hogy termékeinkkel, illetve az évek során megszerzett tudásunkkal és tapasztalatunkkal képesek vagyunk irányt szabni a világpiacon, és arra is, hogy részt vettünk az európai napenergia-piac megteremtésében, amely jelenleg a legnagyobb a világon," mondta Peter Thiele, A Sharp Energy Solution Europe ügyvezető alelnöke.
A fotovoltaika szektor fejlődéstörténete három időszakra bontható. Az első fázisban az alapvető technológiákat kutatták, és készítették elő a piacok számára, még az első sikeres használat előtt. 1962-ben a Sharp napelemeket rádiókban alkalmazták, majd 1966-tól több mint száz japán világítótorony energiaellátását biztosították. 1976-ban a Japán Nemzeti Űrügynökség Sharp napelemekkel felszerelt Ume műholdat állított pályára.
A fő növekedési szakaszban, vagyis a kilencvenes évek óta a fotovoltaika robbanásszerűen terjed az olyan fejlesztési projekteknek köszönhetően, mint az úgynevezett 70000 háztető program Japánban, de emellett a növekedést gyorsította a megújuló energiákkal kapcsolatos törvények bevezetése számos országban. Ilyen körülmények között a piac oly mértékben növekedett, hogy a telepített napelemek összkapacitása elérte a 15 GW-ot. Az Európai Fotovillamos Ipari Társaság (European Photovoltaic Industry Association, EPIA) szerint az Európában telepített napenergia-hasznosító rendszerek összkapacitása 2008 végére meghaladta a 9 GW-ot.
A Sharp évfordulójának 50. éve is várhatóan a szektor megerősödését hozza majd magával. "2009-ben a napenergia piac kínálati piaccá válik, így az élesedő verseny és az egyre több piaci szereplő következtében hatalmas nyomás nehezedik a vállalatokra. Innovatív termékek, és a hatékony, modern előállítási módszerekbe történő befektetések szükségesek ahhoz, hogy ezt a nyomást kibírják. A Japánban található Sakai városában épülő, a világon egyedülállóan nagy kapacitású vékonyfilmes napelemgyártó üzemmel, amely 2010-ben kezdi meg a termelést, a Sharp a jövőbeli sikerének alapjait fektetjük le" magyarázza Thiele.
A napenergia-iparban a jövőben is komoly fejlődés várható. Az EPIA előrejelzései szerint 2013-ra a világszerte telepített napelemek összteljesítménye eléri a 86 GW-ot. Az, hogy a Sharp ebből mekkora részesedéssel bír majd, még bizonytalan. "Egyrészt számos új technológiát vizsgálunk annak érdekében, hogy a napfényt még hatékonyabban változtathassuk elektromos árammá. Számos napenergiával foglalkozó cég válik majd közvetlen energiaszolgáltatóvá. Nagy napenergia-termelő állomások látják majd el a városokat megújuló energiából származó elektromos árammal. A napenergia felhasználása tovább bővül majd, így a háztetőre telepített egységeken kívül egyéb energiatermelő üzemek is létesülnek majd a jövőben," zárta szavait Thiele.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény