Üzlet
Csökkenhet a kórházban kapott sugárzás mértéke
A kórházak napjainkban egyre nagyobb figyelmet fordítanak az orvosi képalkotási eljárások során a betegeket érő ionizálósugárzás mértékére. Nagyobb dózissal elvben jobb képminőség érhető el, ennek alapján a szakorvos nagyobb biztonsággal adhat diagnózist. A nagyon alacsony dózis ugyanakkor a diagnosztizáláshoz elégtelen képminőséget eredményezhet, ezért nagyon fontos megtalálni a megfelelő egyensúlyt a dózis és a képminőség között Magyarország lesz Európa kapuja a Huawei számára
A Huawei Technologies Hungary 30 ezer négyzetméteres, havonta 3 ezer kamiont indító logisztikai központot létesít a Biatorbágyon Csinálod vagy nem??%!!
A LENOVO Motivátor Nagydíj néven indította el hazai egyetemisták számára kiírt, közösségi tehetségkutató pályázatát. A Lenovo Magyarország kezdeményezésének legfőbb célja felhívni a figyelmet azokra a tehetséges magyar fiatalokra, akik igazán tettre készek, célokkal, belső motivációval Már épül az Intel első 450 milliméteres chipgyára
Az Intel 2012 végén folyamodott építési engedélyhez Hillsboro (Oregon) hatóságaihoz, az alapkőletétel 2013 nyarán történt. A mintegy 2 milliárd dollárba kerülő új üzem legkorábban 2015-ben állhat termelésbe Egymástól tanulnak Magyarország ipari csúcstermelői
A magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) és a GE első alkalommal megrendezett szakmai műhelyében az ipari termelés hatékonyságának fejlesztése volt a téma a Magyarországon, Romániában és Ukrajnában dolgozó szakemberek között. A rendezvényen részt vett a GE Közép-Kelet-Európáért felelős igazgatója, Peter Stracar és Hetényi Márk, a Flextronics európai pénzügyi igazgatója, az AmCham elnökségének tagja is
Három arany- és három ezüstérem a Matematikai Olimpián
A Veszprémben augusztus 22-28 között megrendezett Közép-európai Matematikai Olimpián az egyéni versenyben három magyar aranyérem született (Di Giovanni Márk, Homonnay Bálint és Maga Balázs), míg a csapat és két egyéni versenyző (Janzer Barnabás és Simon Péter) ezüstérmet vehettek át
További Sharp TV-modellek válnak elérhetővé
A Sharp új, LD145V szériás modelljei azoknak készültek, akik a nappalijukban található nagyképernyős televíziójuk mellé szeretnének egy másik készüléket is otthonukba. Méretükből adódóan ezek a készülékek ideálisak a hálószobába, a konyhába, vagy akár az irodába
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments




