FőoldalÜzlet2021. I-VII hó: csökkent az elektronikai ipar termelése
2021. szeptember 16., csütörtök ::

2021. I-VII hó: csökkent az elektronikai ipar termelése

A KSH legfrissebb jelentése szerint az egy évvel korábbihoz képest jelentősen nőtt az ipari termelés – de nem minden iparágban.

A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint munkanaphatástól megtisztítva 10,2 százalékkal volt nagyobb a magyar ipari termelés idén júliusban az egy évvel korábbinál. Itt figyelembe kell azonban venni, hogy 2020 júliusában ugyan megkezdődött már az ipari termelésnek a járvány első hulláma utáni növekedése, azonban ez még csak egy kezdeti időszak volt. Ehhez az alacsony bázishoz képest látszanak jelentősnek a 2021. évi növekedés számai. Mivel tavaly tavasszal minden korábbinál nagyobb visszaesés volt a termelésben, idén már az is óriási növekedést jelent, hogy stagnál az ipar teljesítménye. 2021 első hét hónapjában összesítve 17,1 százalékkal volt nagyobb az ipari termelés, mint 2020 januárja és júliusa között. Azonban itt is akad egy negatív momentum: 2021 júniusához képest júliusban 0,5 százalékos visszaesést mért a KSH.

A visszaeséshez két iparág járult hozzá a legnagyobb mértékben: a húzóiparnak tekintett közúti járműgyártás – amely 6,7 százalékkal gyengébben teljesített, mint egy évvel korábban, valamint a második legnagyobb iparág, a „számítógépek, elektronikai, optikai termékek gyártása”, ahol az egy évvel korábbihoz képest 4 százalékos volt a termelés csökkenése. Ezzel az élelmiszeripar kibocsátása megelőzte az elektronikai ipart… Ezen kívül még a gyógyszergyártásban mértek csökkenést, 6,4 százalékosat.

A két nagy visszaesésének a nemzetgazdaságra gyakorolt negatív hatását némileg enyhítette, hogy szinte minden más ágazatban növekedést mértek. Így például a villamos berendezésekből 57,9 %-kal, fémtermékből 19,3, gumi- és műanyag termékből 15,1 %-kal készült több, mint a múlt év azonos időszakában.

Forrás: KSH

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény