FőoldalÜzlet2,5 millió forint a jövő feltalálóinak és tudósainak
2019. június 05., szerda ::

2,5 millió forint a jövő feltalálóinak és tudósainak

A 28. alkalommal meghirdetett, 2018-19. évi Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny legjobb, legtehetségesebb fiatal feltalálóinak és tudósainak 10 díjat, 2 különdíjat és a díjakkal járó több mint 2,5 millió forint ösztöndíjat osztott ki a május 29-ei eredményhirdetésen a versenyt szervező Magyar Innovációs Szövetség, Dr. Pakucs János, a szervezőbizottság elnökének aktív közreműködésével. A leglátványosabb pályaművek kétnapos kiállításon tekinthetők meg az Ericsson Magyarország székházában

A 20 év alatti fiatalok számára meghirdetett verseny végső szakaszához érkezett. A 168 pályázó közül az első fordulóból 116 jutott tovább, akik közül 96-nak sikerült kidolgoznia és bemutatnia pályázatát az akadémikusokból és gazdasági szakemberekből álló bírálóbizottságnak.

A május 29-ei nyilvános eredményhirdetésen a legjobbnak ítélt pályázók 3 első, 3 második és 4 harmadik díjat, valamint 2 különdíjat vehettek át Dr. Bódis József államtitkártól (EMMI), Birkner Zoltán, NKFIH-elnöktől, és Jakab László, zsűrielnöktől. A díjazottak az ösztöndíjak mellett okleveleket és iparművész által készített kisplasztikát is kaptak.

Első díjat nyert

  • Vámosi Flórián Balázs és Pósa Péter (Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium) „Csillagászati távcsövek automatizálása és távvezérlése” c. pályázata. Rendszerük segítséget nyújt az amatőrcsillagászoknak, hogy az adatgyűjtés és az űrfotózás teljesen automata módon történjen. A tervezésénél fontos szempont volt a mobilitás kérdése, a megfelelő méretek használata és az energiakarékosság.
  • Mészáros Botond (Gheorghe Pop de Băseşti Technológiai Líceum, Szilágycseh) „N-test problémák szimulációja m-dimenzióban” című pályázata. A fiatalnak sikerült egy, a jelenlegi módszerek nagy részénél jóval átfogóbb matematikai szimulációs modellt leírnia, majd azon olyan optimalizációs módszereket értelmezni, melyek jelentős mértékben csökkentik a rendszer kiértékeléséhez szükséges időt és memóriát, miközben megmaradnak rendszerfüggetlennek.
  • Zsigó Miklós (Krúdy Gyula Gimnázium, Nyíregyháza) „Moly.Net” c. pályázata. A kifejlesztett eszköz egy új kialakítású feromoncsapda, melyben egy jó minőségű kamerát és egy megfelelő mikrokontrollert helyezett el a pályázó, amelyek távirányítással képet készítenek arról, hogy éppen mi látható a csapdában, és ezáltal képet kaphatunk a (alma)molyrajzás térbeli és időbeli lefolyásáról.

Az elsődíjas pályázók megkapták a lehetőséget a bíráló bizottságtól, hogy Magyarországot képviseljék az Európai Unió 2019 szeptemberében Szófiában megrendezendő “31. Fiatal Tudósok Versenyén” amelyen 37 ország fiataljai versenyeznek az értékes (3500-7000 euró) díjakért.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény