FőoldalÜzletKülöndíj kapott Novák Blanka az EU Fiatal Tudósok Versenyén
2018. szeptember 21., péntek ::

Különdíj kapott Novák Blanka az EU Fiatal Tudósok Versenyén

Az Európa Unió által évente szervezett, legjelentősebb és legrangosabb tehetség-kutató és -kiválasztó versenyt, a Fiatal Tudósok Versenyét  melyre a világ 38 országából érkeztek fiatalok  az idén szeptember 14. és 19. között Dublinban rendezték meg, ahol az egyik magyar fiatal megkapta a különdíjat

A több tízezer, 14-20 év közötti fiatalból kiválasztott döntősök között Magyarországot a Magyar Innovációs Szövetség által, a 2017/2018. évben megrendezett Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny három első díjas pályázatának készítője képviselhette: Matányi Marianna és Kákonyi Marcell (Tudja-e a jobb szem, mit csinál a bal kéz? ), Tassi Timián Áron (OKOSLÁMPA) és Novák Blanka (Lycium barbarum fiziológiai hatásainak vizsgálata). A magyar delegációt Ivánka Gábor, bírálóbizottsági tag vezette.

A négy lépcsős ifjú tudósok versenyének első két fordulóját a résztvevő országok bonyolítják, ahonnan a kiválasztott legjobb 2-4 pályamunkáról a nemzetközi bírálóbizottság mond véleményt. Ezt követően a kiválasztottak háromnapos, kiállítással egybekötött prezentáción vesznek részt, ahol a nemzetközi zsűri személyes konzultációk során alakítja ki a végleges sorrendet.

Az idei döntőn 38 országból, 135 fiatal vett részt. A dublini döntőn 88 projekt közül, Novák Blanka (az Egri Dobó István Gimnázium végzett diákja) a „Lycium barbarum fiziológiai hatásainak vizsgálata” c. projektje részesült a különdíjban, melynek eredményeként egy dublini szakmai utazáson vehet részt. A Lycium barbarumban található bioaktív komponensek identifikációja, az innovatív, saját metódus alapján készített szaponifikált oldat antibakteriális hatású vegyületeinek műszeres mérése és azonosítása történt meg. A szaponifikált oldatban található komplex vegyületcsoportok együttes hatása szignifikáns gátlást fejt ki a rezisztens, szuperbaktérium Pseudomonas aeruginosa törzs ellen. Ezen oldat hatásairól jelenleg nem áll rendelkezésre szakirodalmi adat, a benne található mikrobiális effektivitást kialakító komponensek analitikai kvantitatív feltérképezése újdonságnak számít. Az eddigi szakirodalomban fellelhető, különböző extrahálási technikával készült oldatok nem gátolják a Pseudomonas szaporodását. A versenyző kutatásának jelentőségét az utóbbi években észlelt nagy mértékű rezisztencia és az „antibiotikumok utáni korszak” eljövetele adja. A kutatás témája saját ihletésű, a kísérleteket, méréseket, elemzéseket önállóan végezte el a pályázó.

A nyertes fiatal pályázata, a 27. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny leglátványosabb pályamunkáival együtt, szept. 28-án megtekinthetőek lesznek a Kutatók Éjszakáján, az Ericsson Magyarország székhelyén (1117 Budapest, Magyar tudósok körútja 11.).

A következő 2018/2019. évi Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt október 2-án egy szakmai rendezvény keretében hirdetjük meg az Ericsson Magyarország székhelyén, ahol szintén lehet találkozni Novák Blankával.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Led technológia

Led technológia

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény