FőoldalÜzletElőkészületben az Országos Tudományos Diákköri Konferencia
2018. július 10., kedd ::

Előkészületben az Országos Tudományos Diákköri Konferencia

A magyar felsőoktatás hagyományosan legnagyobb, kétévente lebonyolításra kerülő hallgatói tudományos seregszemléjére, a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára kerül sor 2019 tavaszán. A 2015-ben megrendezett XXXII. OTDK Műszaki Tudományi Szekciójának sikerére alapozva az Óbudai Egyetem ismét 2019-ben a Had- és Rendészettudományi, valamint az Informatika Tudományi Szekció házigazdája lesz

Az Országos Tudományos Diákköri Tanács, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Tudományos Akadémia fővédnökségével, továbbá a felsőoktatásban érintett minisztériumok és országos hatáskörű intézmények, szervezetek, alapítványok erkölcsi, szakmai, valamint anyagi támogatásával hirdette meg a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferenciát.

Az OTDK kiemelkedő bemutatási és értékelési fórum a legkiválóbb egyetemisták és főiskolások 2017–2019-ben elért, és intézményi konferenciákon már minősített tudományos és művészeti eredményei számára. Az országos konferencia célja az, hogy ösztönözze a hallgatói tudományos és művészeti diákköri tevékenységet, támogassa a tehetséges hallgatókat és mestereiket. Adjon segítséget a kutatómunkában való továbblépéshez és a pályakezdéshez, ösztönözze a doktori képzésre történő jelentkezést.

A XXXIV. OTDK a hagyományok szerinti 16 tudományterületi szekcióban kerül megrendezésre. A szekciók szakmai tagozatokból állnak, amelyekbe legalább 6 és legfeljebb 15 pályamunka kerülhet. Megrendezésének további feltétele, hogy tagozat csak több intézmény részvétele esetén szervezhető.

A 24 hazai és határon túli felsőoktatási intézmény részvételével 2015-ben megrendezett XXXII. OTDK Műszaki Tudományi Szekciójának példátlan sikerére alapozva az Óbudai Egyetem ismét OTDK házigazda lesz: 2019-ben a Had- és Rendészettudományi, valamint az Informatikai Tudományi Szekciónak fog otthont adni.

Az Óbudai Egyetem kiemelkedő tudományos eredményeik bemutatására hívja az OTDK keretében a Had- és Rendészettudományi, valamint az Informatika tudományterület BSc és MSc képzésben tanulmányokat folytató ifjú kutatókat, a külhoni egyetemista és főiskolás önképzőkörösöket, akik a magyar országiakéval azonos szakmai feltételekkel vehetnek rész a megmérettetésen.

A konferencián részt vehetnek olyan magyarországi és külhoni középiskolások is, akik felsőoktatási intézményi konferenciákon, vagy országos középiskolás tudományos diákkonferenciákon bizonyítják kutatási eredményeiket és az OTDK-ra jelölést szereznek.

A rangos tudományos esemény magas színvonalú megrendezéséhez és díjazásához szükséges forrásokat a gazdasági élet szereplőinek támogatásával kívánja az egyetem biztosítani, mely lehetővé teszi az első-, második-, és harmadik helyezettek díjának, valamint a különdíjak adományozását.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény