FőoldalÜzletAz Agóra és az NI közösen a digitális oktatás fejlesztéséért
2018. április 21., szombat ::

Az Agóra és az NI közösen a digitális oktatás fejlesztéséért

Április 20-án adták át az Agóra és az NI közös együttműködésének újabb mérföldkövét jelentő Smart School rendszert az Agóra Tudományos Élményközpontban megtartott sajtótájékoztatón

Okosteremmé alakult a tavaly átadott Agóra-NI-oktatóterem, ahol a hat és fél millió forint értékű eszközrendszer innovatív módon többek között a pedagógusok számára is lehetőséget teremt a digitális kompetenciafejlesztésre. A 30 tablet és egy okostábla természetesen alkalmat biztosít majd diákok oktatására is.

„Az egyik legfontosabb célunk a folyamatos megújulás – emelte ki Somogyi Béla, az Agóra ügyvezető igazgatója. – Az eszközpark fejlesztésénél és programjaink kialakításánál fontos szempont, hogy azok megfeleljenek a kor kihívásainak és a természettudományos ismereteket látványosan és hitelesen közvetítsék. Ebben folyamatosan partner és támogató az NI Hungary Kft. Jó példa erre az egymillió forint értékű inverz inga tavalyi adományozása, amelynek köszönhetően az Agóra a mérés pontosságát interaktív módon tudja érzékeltetni.

Dr. Ábrahám László, az NI Hungary Kft. ügyvezetője elmondta: „A pedagógusok számára nagy könnyebbséget jelent, ha megfelelően felkészültek a digitális írástudás terén, mert így a digitális technika fejlődésével lépést tartva adhatják át tudásukat a következő generációk számára. Ezen a területen ez az együttműködés hiánypótló jelentőséggel bír. Az ügyvezető reményét fejezte ki, hogy a Smart School rendszer révén megvalósuló oktatások hozzájárulhatnak a jövő mérnökutánpótlásának biztosításához.”

A sajtótájékoztatón az újságírók és a vendégek is kipróbálhatták az Agóra-NI okosterem eszközeit és tesztelhették tudásukat. A tervek szerint az Agóra Tudományos Élményközpontban már ősszel elindulnak az első képzések.

Az okosterem átadása jól illeszkedik az Agóra Tudományos Élményközpont célkitűzéseihez, a jövő generációk természettudományos oktatásának támogatása 2015 februárja – azaz megnyitása óta – az élményközpont legfontosabb küldetése. Az Agóra nemcsak Debrecenben, hanem a tiszántúli régióban is az egyik katalizátora annak a folyamatnak, amely segíti, hogy minél több fiatal megismerje a műszaki és természettudományok izgalmas világát. A tudományos élményközpont az NI Hungary Kft-vel közösen eddig csaknem 30 természettudományos rendezvénynek, például robotprogramozási versenynek adott otthont. A kiemelten jó kapcsolatnak köszönhetően harmadik évadjába lépett az általános- és középiskolások körében rendkívül népszerű NI Akadémia előadássorozat, amely 2015 novembere óta több ezer gyermeket szólított meg érdekes előadásaival.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény