FőoldalÜzletÉrdekes találmányok a 2018-as CES-en
2018. január 23., kedd ::

Érdekes találmányok a 2018-as CES-en

A fogyasztói elektronika talán legnagyobb kiállításán idén is szerepelt néhány nem létfontosságú találmány. Ezek közül mutatunk be párat – akár lehet őket követni is

Hangvezérléses WC kagyló

Izzó fényei és szögletes kialakítása miatt első pillantásra azt hihetnénk, hogy a Kohler által bemutatott „Numi” egy játékra szánt (gamer) szuperszámítógép. Valójában egy toalettről beszélünk, a beépített bidétől az integrált hangrendszerig mindent beszéddel irányíthatunk benne. Az összes lakótárs saját vécéprofilt hozhat létre a korszerű árnyékszéken. Az érintős távirányító és a lábmelegítő a csomag részét képezik.

Szoba illatosító

moodo

A vécéfülkéhez jól passzol a Moodo nevű készülék, amelybe csúsztatható, speciális kapszulákkal mindig a számunkra éppen optimális aromát keverhetjük ki magunknak. Az eszközön négy betét számára van hely, melyekbe akár találomra is berakhatjuk a húszféle aromavilágú tokocskák valamelyikét. A bátortalanabbak a gyártótól négytagú „illatcsaládokat” is beszerezhetnek maguknak. Bármilyen is legyen a kompozíció, egy speciális applikációval vezeték nélküli kapcsolaton keresztül négy csúszkával akár külön-külön is finomhangolhatjuk az illatok intenzitását.

A Moodo honlapja

Speciális bőrönd

Ebből rögtön kettő is kiemelt figyelemre tarthat számot.
Az egyik a kínai ForwardX által kifundált CX-1 bőrönd póráz nélkül is hűséges ebként követi tulajdonosát. A világ első önvezető kofferjeként beharsogott eszköz tele van mindenféle modern technológiai eszközzel. Beépített arcfelismerő rendszerének munkáját drasztikusan megkönnyíti a 170 fokos széles látószögű kamerája. A maximum 11 kilométer per órával guruló segédeszköz akadálykikerülési képessége szoros kapcsolatot van a nyomkövető algoritmusával. A tolvajok távol tartásában segít a bőröndhöz tartozó okos karszalag, amely figyelmeztet bennünket, ha az utazótáska túl messzire kóborolt.

modobag

A másik ötlet már nem ennyire új, nem ennyire szofisztikált. A Modobag egy szabványos méretű, csaknem 30 literes útitáska, amely egy 117 kilogrammos személlyel maximum 13 kilométeres távolságra képes elgurulni. Bár a végsebessége csak 13 kilométer per óra, azonban egy repülőtéri terminálban úgysem lehet száguldozni. A bőröndön két USB töltőportot is lehet találni, az akkumulátora cserélhető. Az idős és mozgáskorlátozott emberek számára ideális kerekes bőrönd GPS nyomkövetőt is tartalmaz. A terméknek már ára is van: 1050 dollárnál kezdődik, a kialakítás függvényében.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény