FőoldalÜzletOkosházak, intelligens mérőórák és a szenzoros játékmackó
2015. november 04., szerda ::

Okosházak, intelligens mérőórák és a szenzoros játékmackó

A hétvégi IT Factory IoT Hackathon versenyzői szabadon engedték a fantáziájukat. A versenyen megszületett ötleteken a csapatok a következő időszakban továbbdolgoznak

Az oktatással foglalkozó IT Factory szakértői szerint az IoT, vagyis a dolgok internete láthatóan még kevesek számára jelent mindennapos megoldást mindennapos problémáira. Ennek ellenére, vagy talál pont ezért támogatták az első IoT ötletversenyt, ahol elképesztő mennyiségű ötlet született, mindenki teljesen mindennapi problémákra keresett a jelenleginél okosabb, intelligensebb megoldást.

Az esemény szervezése folyamán már látszott, hogy az érdeklődők közül sokan nemcsak hogy nem tudják mit is takar Internet of Things, de kifejezetten félnek attól, hogy a remek ötleteiket erre felé tereljék anélkül, hogy a maximális szakmérnöki és programozói tudásuk meglenne. Az első IoT ötletversenyt támogató IT Factory ki nem mondott célja volt, hogy a résztvevőket meglepje azzal, hogy a bonyolultnak látszó problémákat milyen gyorsan lehet megoldani minimális programozói képességekkel és a Raspberry Pi által kínált eszközrendszerrel. A Hackathon-in-the-Box szervezői tematikus versenyén több mint 20 ötletből hat került a megvalósításra érdemes legjobbak közé.

Az első helyezést, a Meterreader csapat érte el, amely olyan okos alkalmazást fejleszt, amely mentesít a vízóra aknába történő lemászástól és időjárástól, víztől, párától függetlenül küldi a fogyasztóórák mutatónak állását az okos telefonunkra.

A második díjat a Dabox nyerte. Okosház eszköz forgalmazóknak és üzemeltetőknek készült nyílt forráskód készítő és megosztó platformjával, ami könnyen kezelhető programozási felületet és letölthető smart-home program gyűjteményt ad a felhasználóinak.

A harmadik helyet a Plush-i szerezte meg, a többi megoldástól jelentősen különböző IoT eszközével, amely a gyerekek kedvenc plüss játékaira helyezhető fel különböző formában (kabát, belevarható eszköz, nyaklánc, stb.) és amelyen keresztül lokáció alapú figyelmeztető, oktató üzeneteket, meséket vagy játékokat tud továbbítani bármely szülő.

Az pontosan látszik az ötletekből is, hogy sokakat foglalkoztat az otthoni automatizálás mindenféle problémája, ezért a mérhető és elemezhető energiafogyasztástól, az előre programozható világításig mindenféle izgalmas megoldás megjelent a versenyen.

Az esemény ennek ellenére érdekes módon mégsem a technológiai kérdésekre fókuszált, sokkal inkább a mérnökök üzleti gondolkozásra nevelésében jeleskedett és arra adott segítséget, hogy az adott ötletet képviselő csapat hogyan tudja termékét egy-két mondattal leírni, eladni, hogyan tudnak az ötletgazdák csapatot építeni maguk köré és melyek a legfontosabb üzleti szempontok, amelyekkel tisztában kell lenniük, ha terméküket piacra lépésig tudták fejleszteni.

A legizgalmasabb ötleteket az IT Factory Raspberry Pi alap Szerelő kittel, és a képzéseiken való részvételi kedvezményekkel, míg a Magyar Telekom ajándékcsomagokkal díjazta.

A verseny szervezői tervezik a folytatást és azt remélik, hogy a hazai ötletgazdák egyre nyitottabbak lesznek az IoT megoldások felé, egyszerűsödik a robotika és bárki által elérhetővé válnak az egyszerűbb, vagy akár bonyolultabb rendszerek is, amelyekhez csak egy jó ötlet, egy mobiltelefon és egy okos megoldás szükséges. Az IT Factory mindehhez a szaktudást tudja hozzáadni tanfolyamaival, amelyekre folyamatosan lehet jelentkezni.

A Hackathon honlapja

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény