FőoldalÜzletSzaúd-Arábia együttműködést javasol a gépjárműipari innováció területén
2014. szeptember 30., kedd ::

Szaúd-Arábia együttműködést javasol a gépjárműipari innováció területén

A gépjárműipari informatikai fejlesztések és a mérnöki továbbképzés területén működne együtt a magyarokkal Szaúd-Arábia; a javaslatot a múlt héten Budapesten tárgyaló, a közlekedési miniszter vezette szaúd-arábiai delegáció tette - közölte a Nemzeti Innovációs Hivatal kül- és belkapcsolati elnökhelyettese az MTI-vel

Korányi László elmondta, a delegáció a magyarországi közlekedési kutatás-fejlesztés és innováció területén zajló újításokról tájékozódott a NIH-ben.
Kiemelte: Jobarah bin Eid Al-Suraisry közlekedési miniszter megbízta Hathlool Al-Hathlool közutakért felelős miniszter-helyettest a részletek kidolgozásával.

A szaúdi közlekedési miniszter vezette delegáció egy olyan workshopon vett részt, ahol öt magyarországi kutatóhely, illetve cég mutatkozott be innovatív járműipari termékekkel, fejlesztésekkel. A NIH tájékoztatása szerint az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kara, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kara, a Magyar Repüléstechnikai Klaszter, az elektromos buszok témakörében az evopro Informatikai és Automatizálási Kft., az intelligens autódiagnosztika és autóbiztonsági szolgáltatások témában pedig a Vemoco Telematics Kft. mutatta be fejlesztéseit.

Két területen a szaúdi delegáció már konkrét együttműködésre is javaslatot tett. Az egyik a gépjárműipari fejlesztések azon területe, ahol az informatika segítségével javítják az autós közlekedés biztonságát, vagyis olyan telematikai és vezérlési megoldások, amelyek lehetővé teszik a vezető nélküli járművek közlekedését - ismertette az elnökhelyettes.
Hozzátette: Szaúd-Arábiában nagy távolságok vannak, így sok olyan baleset történik, ami a fáradság, az emberi hibák következménye, s ezek a megoldások éppen ezt tudják kiküszöbölni. Itt a BME Gépjárművek és Járműgyártás Tanszéke mutatott be olyan megoldásokat, amelyek iránt érdeklődött a szaúdi fél - fűzte hozzá Korányi László.

A másik lehetséges együttműködési terület a mérnöki továbbképzés: a delegáció ajánlatot kért a BME-től a szaúdi közlekedési minisztériumban, illetve annak intézményeiben dolgozó mérnökök számára alkalmas, angol nyelvű továbbképzési és PhD programokról - ismertette az elnökhelyettes.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény