FőoldalÜzletÁtadták a National Instruments Science Parkját
2014. szeptember 10., szerda ::

Átadták a National Instruments Science Parkját

Az NI Hungary Kft. 2013 januárjában közel kétmilliárd forintos uniós támogatást nyert az Új Széchenyi Terv keretében, az „Innovációs és technológiai parkok, valamint fejlesztési központok támogatása" című pályázati kiíráson. Ez az összeg 50%-ban finanszírozta az NI Science Park mintegy négymilliárd forintos beruházását, mellyel a vállalatcsoport újabb tanúbizonyságát tette a magyar innováció iránti elkötelezettségének

A Science Park átadóján Alex Davern az NI ügyvezető alelnöke, dr. Ábrahám László az NI Hungary ügyvezetője, M. Andre Goodfriend, az Amerikai Egyesült Államok nagykövetségének ideiglenes ügyvivője, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Kósa Lajos Debrecen polgármestere mondott köszöntő beszédet.

Alex Davern a tehetséges, magasan képzett munkaerő jelenlétét, a Debreceni Egyetemen folyó magas szintű képzést és a város innovatív hozzáállását említette, döntésük indokaiként, amikor is annak idején a debreceni gyárépítés mellett döntöttek.

Ábrahám László beszédében a fejlesztés révén 300 magas hozzáadott értéket képviselő állást emelte ki beszédében, és azt, hogy a parkban kialakított nyitott laboratóriumban olyan kis- és középvállalkozások, start up cégek, illetve egyetemi kutatók és hallgatók valósíthatják meg innovatív ötleteiket, akik a National Instruments grafikus rendszertervező platformját választják tudományos vagy ipari alkalmazásokat megcélzó rendszerük fejlesztéséhez.

André Goodfriend, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője közölte: az Egyesült Államok 1998 óta 10 milliárd dollár értékben fektettek be Magyarországon. Sok helyi amerikai cég is szívesen kapcsolatba lépne magyar cégekkel, ebben segíti őket a nagykövetség kereskedelmi kirendeltsége - tette hozzá.

Varga Mihály a National Instruments Science Parkjának keddi átadásán elmondta, hogy a kormány azért növelte meg a kutatási és innovációs célra rendelkezésre álló forrásokat, hogy a versenyben helytálljunk. Így a GDP-ből a kutatás-fejlesztésre fordított összegek folyamatosan növekednek és reményeik szerint eléri majd a közeljövőben a 2%-ot.

Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere Magyarország legkorszerűbb innovációs parkjának nevezete a debreceni Határ úti pari parkot, amelyben 2000-ben az "első fecske" volt a texasi központú National Instruments.

A Science Park Projekt három fő elemből épül fel:

  • infrastrukturális bővülésből, amelynek keretében létrejött a hatezer négyzetméteres, háromemeletes, a debreceni leányvállalat jelenlegi épületeihez kapcsolódó C épület. Ez a modern és magas színvonalú munkakörnyezet háromszáz új munkaállomás kialakítását teszi lehetővé.
  • a kutatás-fejlesztést (K+F) szolgáló eszközök beszerzéséből,
  • jelentős mértékű informatikai fejlesztésből.

A Science Park létrejötte újabb mérföldkő a National Instruments életében, de a Nyitott Laboratóriumban megvalósuló projektek a gazdasági és tudományos élet más szereplőire is pozitív hatással lesznek.

A Nyitott Laboratórium és a National Instruments Hungary Innovációs Program

Világszerte tapasztalható tendencia, hogy a legjelentősebb tudományos és technológiai áttörések gyakran kisméretű, rugalmas, vállalkozó szellemű cégektől erednek, melyek sikeréhez azonban megfelelő üzleti környezet, szakmai támogatás és technológiai háttér szükséges. A ma már globálisan működő National Instruments vállalatcsoport 1976-ban maga is egy innovatív megoldásra épülő, három fiatal egyetemi kutató által életre hívott garázsvállalkozásként indult, és ezek a gyökerek azóta beépültek szervezeti kultúrájába: az NI minden szinten, munkatársai, vevői és partnerei körében is támogatja a kísérletezést és az innovációt, amiből több jelentős technológiai áttörés született már. A Science Park Nyitott Laboratóriuma ennek a támogató szellemnek a legújabb megnyilvánulása.

A Nyitott Laboratórium a legfejlettebb NI hardver platformokkal és szoftverekkel teljesen felszerelt kutatólabor, ahol olyan kis- és középvállalkozások, startup cégek, illetve egyetemi kutatók és hallgatók valósíthatják meg innovatív ötleteiket, akik a National Instruments grafikus rendszertervező platformját választják tudományos vagy ipari alkalmazásokat megcélzó rendszerük fejlesztéséhez. A National Instruments Hungary Innovációs Program a Nyitott Laboratórium működési kerete, melybe mindenki számára nyílt pályázat révén kerülhetnek be az ötletgazdák. Ez a kezdeményezés úgy juttatja lépéselőnyhöz a résztvevőket, hogy leveszi a vállukról az általában jelentős kezdeti technológiai beruházás terhét és kockázatát, megnövelve ezzel számukra a hatékony és sikeres termékfejlesztés, tesztelés és piacra jutás esélyét.

A Nyitott Laboratóriumban egyedülállóan kedvező feltételekkel a vállalatok és kutatók rendelkezésére bocsátott NI eszközök és a grafikus rendszertervezési megközelítés előnye, hogy zökkenőmentes átmenetet biztosítanak a tervezési és prototipizálási fázisból a nagy volumenű termelésbe, így csökken a termékek piacra vitelének ideje. A nagy rugalmassággal bíró szoftver és hardver platformok használata lehetővé teszi továbbá, hogy a fejlesztők akár tízszer gyorsabban reagálhassanak a piac visszajelzéseire, növelve ezzel versenyképességüket. A legújabb PC, beágyazott és szilikon technológia garantálja a megfelelő teljesítményt, a nyitottság elvére épülő szoftverek és hardverek pedig könnyen személyre szabhatók és a jövőbeli igényeknek megfelelően továbbfejleszthetők.

A National Instruments Hungary Innovációs Program célja az innováció még szélesebb körben történő serkentése, a Nyitott Laboratórium pedig a legfejlettebb eszközparkot kínálja az áttörő megoldások megvalósításához, most induló és már működő vállalkozásoknak, kutatócsoportoknak egyaránt.

Mit kínál résztvevőinek a National Instruments Hungary Innovációs Program?

A Nyitott Laboratórium eszközeihez történő hozzáférés mellett az NI ingyenes oktatást és vizsgalehetőséget biztosít azok használatához kapcsolódóan, valamint garantálja a résztvevők műszaki alkalmazásaihoz szükséges legmagasabb szintű technikai támogatást, és jelentős kedvezménnyel kínálja számukra szoftver és hardver termékeit. A termékfejlesztés és –tesztelés fázisain túlmenően a program marketing előnyöket is nyújt, például esettanulmányok közös elkészítése, vagy az NI szakmai rendezvényein biztosított előadási, kiállítási lehetőség révén.

A National Instruments honlapja

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény