FőoldalÜzletSzándéknyilatkozat a BlackBerry felvásárlásáról
2013. szeptember 24., kedd ::

Szándéknyilatkozat a BlackBerry felvásárlásáról

A BlackBerry bejelentette, hogy szándéknyilatkozatot írt alá a Fairfax Financial Holdingsszal, mi szerint a befektetési cég 9 dolláros részvényenkénti áron felvásárolná az okostelefon-gyártó vállalatot

Az elmúlt hónapokban rohamosan csökkent a BlackBerry vásárlóinak száma, a bevételek mélyrepülésbe kezdtek. Az augusztus 31-én véget ért pénzügyi negyedévben a cég 1,6 milliárd dolláros forgalmat ért el, aminek a felét tette ki a szolgáltatásokból befolyó bevétel. A három hónap alatt a cég 3,7 millió okostelefont értékesített, ezek többségén továbbra is a veterán BlackBerry 7 rendszer fut. A három hónap folyamán összesen 5,9 millió BlackBerry készüléket talált gazdára, jelentős részüket azonban a gyártó már a korábbi negyedévben, a nagykereskedőhöz való kiszállításkor lejelentette. A két szám közötti 2,2 millió darabos eltérés azt jelenti, hogy ennyivel csökkent a raktárban porosodó készülékek száma. Bár senki nem várta, hogy a BlackBerry 10-es operációs rendszerével ellátott készülékek robbanásszerű sikert hoznak, azonban a kanadai vállalat immáron egymilliárd dolláros veszteséggel rendelkezik.

A negatív hírek hatására a társaság számba vette a stratégiai lehetőségeket. Egy speciális bizottságot állítottak fel, amelynek feladata volt, hogy az összes lehetőséget fontolóra vegye, akár a partneri megállapodásokat, vagy közös vállalatokat, de az egész cég eladását sem zárták ki. Korábban a BlackBerry legnagyobb részvényese, Prem Watsa lemondott igazgatósági tagságáról, ami már azt jelezte, hogy szerepet akar játszani a vállalat megmentésében. Végül is a FairFaxnak hat hét áll rendelkezésére, hogy átvilágítsa az okostelefon-gyártót. Az üzlet finanszírozásához a konzorcium a BofA Merrill Lynch és a BMO Capital Markets segítségét kérheti. A Market Watch szerint az így megvalósuló üzlet értéke 4,7 milliárd dollár lehet. A BlackBerry árfolyama a bejelentésnek köszönhetően közel 1 százalékot erősödött, a cég papírjaival így a felajánlott részvényenkénti 9 dolláros szint közelében kereskednek.

A felvásárlás mellett más is vár a cégre. A vállalat friss közleménye szerint a beszüntetik az okostelefonok értékesítését végfelhasználók számára, helyette az üzleti szféra felé fordulnak. A pár nappal ezelőtt bemutatott négy, még kiadás előtt álló készülék is eredetileg hat modell volt, ám kettő beszüntetése után csak két felsőkategóriás és két középszintű modellt hagytak meg. A vállalat elviekben csak visszavonul egy időre, ám az is kérdéses, hogy a visszavonulás segít-e a kialakult pénzügyi helyzeten. Újabb régi óriás távozik tehát a konzumer elektronikai termékek piacáról.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény