FőoldalÜzletKutatólabor-avatás Nagyváradon és Debrecenben
2013. február 12., kedd ::

Kutatólabor-avatás Nagyváradon és Debrecenben

A Nagyváradi és a Debreceni Egyetem közös sikere
Példaértékű együttműködésben valósult meg a Nagyváradi (NE) és a Debreceni Egyetem (DE) laborfejlesztési projektje, melyben jelentős szerepet vállalt a Bihar Megyei Tanács is. A 2007-ben indult InterBuildHU-RO projekt célja a nagyváradi és a debreceni egyetemeken egy-egy egymással együttműködő, egymást kiegészítő labor létrehozása volt. A majd egymillió euró értékű projektben megvalósult kutatási platform nagy lehetőség a két egyetem hallgatóinak, fiatal doktoranduszainak és a két ország kutatóinak az együttműködésre

A Villamosmérnöki és Mechatronikai Tanszék épületét december végén avatta fel Dr. Fábián István, a DE és Dr. Constantin Bungau, az NE rektora. Az egyetem mellett lévő régi bölcsődéből kialakított épületben kaptak helyet a tanszék laborjai és az Épületmechatronikai Kutatóközpont.
A felavatás előtt került sor a projekt bemutatására. Elsőként Dr. Fábián István szólalt fel, aki a Műszaki Kar szisztematikus fejlesztésének egy újabb mérföldköveként jellemezte a projekt sikeres megvalósulását. Ez a kutatóközpont a téma iránt érdeklődő hallgatók minden igényét kielégíti, és az egyetem elvégzése után piacképes tudással fognak kilépni a munkaerőpiacra.
Dr. Constantin Bungau beszédében kiemelte, hogy a DE és az NE közötti nagyon régi és nagyon jó kapcsolatra bátran lehetett építeni a projekt megvalósítása során, hiszen sok közös pont van az oktatásban, a kutatásban, és jól együtt tudnak működni a problémák megoldásában is. A kutatóközpont felavatása csak a kezdet, folyamatosan merülnek fel ötletek a közös munka kiterjesztésére. A két új kutatóközpont együttes erővel sikeresen veheti fel majd a versenyt a világ bármely más, hasonló intézményével.
Liana Ardelean a Bihar Megyei Tanács projektmenedzsere mutatta be magát a fejlesztést időben és számokban. Sorra vette az eseményeket 2008 óta, amikor is a Tanács kezdeményezésére összefogott a három partner a közös érdekek mentén a 2012. decemberi kutatóközpont-avatásokig.
Dr. Husi Géza a Villamosmérnöki és Mechatronikai Tanszék tanszékvezetője kiemelte, hogy a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően a tanszék az egyetem egyik jelentős szakává vált. A most elkészült épületet jelentős részben a tanszék hallgatói és oktatói újították fel, a beépített berendezések jelentős részét pedig az egyetem partnerei biztosították. A Debrecenben a projektből felhasznált 448 900 euró minden centje beépült az épületbe és az oktatást szolgálja.
Az épület átadása után került sor a DE és két cég, a FESTO és a Rohde & Schwarz között egy-egy szoros együttműködési megállapodás aláírására is. A FESTO által hitelesített és minősített Oktatási Központtá vált az egyetem FESTO mechatronikai laboratóriuma.
Rohde & Schwarz Referencia Laboratóriumként működik ezentúl az egyetem Elektronikai és Elektrotechnikai laborja, az erről szóló megállapodást Alexander Liess, a Rohde & Schwarz Österreich GesmbH közép- és kelet-európai kereskedelmi igazgatója és Bauer László, a cég magyarországi képviseletvezetője kötötte meg az egyetemmel.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény