ELEKTROnet Online
A növekvő mobilitási igényeket kielégítő intelligens megoldások

Becslések szerint 2050-re a világ lakosságának mintegy 70 százaléka városokban fog élni. Ennek eredményeként egyre sürgetőbb igény lesz rá, hogy hatékony mobilitási (közlekedési) megoldásokat biztosítsanak az ott lakók számára. Az emberek azt várják, hogy a problémákra adott válaszok révén napi mobilitási igényeik egyszerűbben, rugalmasabban, gyorsabban, megbízhatóbban és megfizethetőbben legyenek kielégíthetőek. Másrészt a városok előtt álló kihívások közé tartozik a szállítás (közlekedés) költségeinek, helyigényének, valamint az ezzel kapcsolatos zajnak és széndioxid kibocsátásnak a csökkentése
Ex kolléga = extra veszély?

Amikor egy cég és egy alkalmazott útjai elválnak, a távozó munkatársnak vissza kell adnia a céges eszközeit, például telefonját vagy számítógépét, és elvinnie a személyes tárgyait az irodából. A fizikai eszközökkel teljesen egyértelmű a helyzet, de a virtuális javakra már nem fordítanak mindenhol ekkora figyelmet. Pedig komoly kockázatokat jelenthet, ha egy exkolléga a távozása után is hozzáfér a céges erőforrásokhoz és adatokhoz, esetleg lehetősége volt arra, hogy magával vigyen fontos információkat. A NetIQ szakértői szerint a kockázat egyszerűen minimalizálható
Prágába jön a CES!

A hagyományosan január elején, Las Vegas-ban megrendezett CES a világ legnagyobb technológiai seregszemléje, melyen számos nagyvállalat és startup mutatja be újdonságait a nagyvilágnak. Idén októberben pedig első alkalommal Prága ad otthont a CES regionális „kistestvérének”, melyre Közép-Európából – ezen belül hazánkból is - várnak tech cégeket, startupokat, elemzőket, befektetőket és a média képviselőit
További digitalizációs fejlesztéseket terveznek a gyártók

Az ipari gyártók a digitalizációtól elsősorban a termelés jobb nyomon követhetőségét, a tervezés hatékonyságának növelését és a termelési hibák csökkentését várják - derült ki a Siemens Zrt. megbízásából a hazai közép- és nagyvállalatok körében végzett kutatásból
A HUAWEI P9 lett az idei év legjobb fogyasztói okostelefonja

A Huawei nyerte az EISA „European Consumer Smartphone 2016–2017” (Legjobb európai fogyasztói okostelefon 2016–2017) díját a Huawei P9-cel, a vállalat legújabb csúcskategóriás készülékével. Ez a negyedik egymást követő év, amikor az EISA a Huaweit díjazza ebben a kategóriában
Az eszközgazdálkodás egyre fontosabb szerepet játszik a vasúti ágazatban

Az ABB a vasúti ágazat felső vezetőinek bevonásával készített globális felmérése azt mutatja, hogy az információtechnológia (IT) és az üzemeltetés-technológia (OT) rendszerek egyre nagyobb fokú integrálása kulcsfontosságú szerepet játszik a hosszú távú tervezésben
Négy rangos EISA díjat kapott a Panasonic

Az EISA (Európai Kép- és Hangszövetség) idén a Panasonic négy termékét is díjazta, így elismerésben részesült a LUMIX TZ100 fényképezőgép, a Panasonic Dual I.S. dupla képstabilizátor, a 65DX900 TV valamint a DMP-UB900 Blu-Ray lejátszó
A Siemens új univerzális fényerőszabályzója

A Siemens új univerzális fényerőszabályzóval egészítette ki a cég Gamma instabus épületfelügyeleti rendszerét. A standard szabályozható fényforrások mellett ez a nagy teljesítményű, KNX szabványnak megfelelő fényszabályozó az utólag módosított, szabályozható LED lámpák vezérlésére is képes. A szabályozható LED-ek különböző fényerővel tudják megvilágítani az épületek egyes területeit
Magyar fiatal az 58. London International Youth Science Forumon (LIYSF)

75 ország, közel 430 fiatal tudós-jelölttel képviseltette magát a londoni Forum-on, Magyarországról Kormányos Gergő, a 23. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny díjazottjai lehetett jelen
Startup versenyt hirdetett az Internet Hungary

Innovation Hungary 2016 néven rendeznek versenyt az Internet Hungary szervezői az év leginnovatívabb KKV- és startup projektjei részére. A legjobbak amerikai bemutatkozási lehetőséget, médiamegjelenést és készpénzt is nyerhetnek, összesen egymillió forint feletti értékben! A nyolc döntős projekt számos külföldi és hazai szaktekintély előtt mutatkozhat be az őszi Internet Hungary konferencián, szeptember 27-én
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments




