FőoldalSzerzőinkNémeth Gábor

Mérőműszerek táveléréssel

Bizonyos, elsősorban a hosszú ideig tartó és sok mérési eredményt produkáló méréseknél logikus kívánság, hogy ne kelljen a közvetlenül a műszer mellett silbakolni, hanem távelérés útján legalább pár méter távolságból, vagy épp több száz kilométerről a saját kényelmes irodánkból is hozzáférhessünk a mérési eredményekhez. Továbbá az is előfordulhat, hogy egy bonyolultabb műszert át kell konfigurálni a mérés folyamán, mert menet közben derül ki, hogy más beállítással több információt tudunk kapni a mérés céljával kapcsolatban

Napsugárzásmérők ipari alkalmazásai és egy példa használatuk buktatóira

A közvetlenül a nap sugárzását, valamint a lényegében abból fakadó egyéb sugárzásokat mérő műszerek használata sokáig csak a meteorológusok, klimatológusok és légkörfizikusok „előjoga" volt. Ma már azonban más, ipari területeken is felfedezték ezeknek a mérőeszközöknek a jelentőségét. A népszerűség egyik oka, hogy megjelentek az SMP piranométerek, melyek a korábbi CMP típusoknak soros kommunikációval, illetve – be­épített mérő-átalakító által biztosított – műszaki egységjelkimenettel rendelkező változatai, melyek sokkal kényelmesebben illeszthetők a szokásos felügyeleti rendszerekbe

Talajvíz az egyetemi laborban!

Megújuló energiák, környezetvédelem – folyamatos „vizes oktatási" igények. A világ (elsősorban az Egyesült Államok, de a „kór" terjedőben van!) a palagáz-kitermelés lázában ég, és még mindig újabb fosszilis tüzelőanyag-készleteket fedeznek fel. A bökkenő azonban az, hogy felhasználásuk további CO2-kibocsátással jár

Hannoveri újdonságok

Bár a kiállítások jelentősége mifelénk, Európában évről évre csökken, a Hannoveri Vásár még tartja magát, s továbbra is komoly ipari cégeknek, többek között a műszeripari, automatizálási gyártóknak és szakembereiknek bevált éves találkozóhelye

Teljes arzenál hőmérsékletmérők kalibrálására

Nem hiszem, hogy nagyot tévedünk, ha azt mondjuk, hogy a hőmérséklet az a fizikai mennyiség, amelyet a legtöbbször mérünk, s folyamatos érdeklődésre tart számot. Változásait, mozgásának irányát rendszeresen figyelemmel kísérjük. Így van ezzel sokunk a sütő-főző háziasszonytól kezdve a különböző területeken tevékenykedő szakemberekig, akik például gépeket működtetnek, technológiákat felügyelnek, tudományos kutatásokat végeznek, vagy éppen a Curiosity (kíváncsiság) nevű Mars-járót irányítják

Új, széles körben használható diagnosztikai műszerek

A világpiacon folyó óriási verseny néha a gyártó cégeket meglepő teljesítményekre sarkallja. A válság körülményei között a jól sikerült fejlesztések az "előremenekülés" eszközei is lehetnek. A közelmúltban a Chauvin Arnoux is nagyszámú új konstrukcióval jelentkezett, méghozzá több műszerkategóriában

Turbinák, motorok, hűtőrendszerek az osztályteremben

A mai napig emlékszem rá, amikor a József Attila Gimnáziumban a csodálatos Bakányi Marci bácsi a fizikaórán – talán még Öveges professzort is „megszégyenítő" – kitörő lelkesedéssel örvendett az éppen elvégzett kísérlet sikerén, majd méltatta annak jelentőségét, és megtanította nekünk a kapcsolódó számításokat is. Arra törekedett, hogy a gondolkodásmódot, a helyes szemléletet adja át nekünk, és ebben sokat segített a személyes élmény.

Működést bemutató kísérletező készletek az oktatásban

Tüzelőanyag-cella, megújuló energiák, mérés és adatgyűjtés Az európai uniós célokhoz igazodva, Magyarország bruttó energiafogyasztásában rövidesen (2020-ig, azaz kb. 9 év múlva) több mint 14%-ot kell elérjen a megújuló forrásból nyert rész. Első látásra soknak tűnik a hátralévő idő, aki azonban járatos az energetikai beruházások területén, tudja, hogy azonnali tennivalók vannak

A kicsi szép...

Korszerű oktatástechnika: szennyvíztisztító mű és bioetanolgyár a hallgatói laborban A cikk főcímét tartalmazó mondatot néhai Balogh János (1913-2002) akadémikus, ökológusprofesszortól hallottam, sok évvel ezelőtt. A globalizációról és az emberiség által létrehozott nagy (és egyre nagyobb) rendszerekről szóló beszélgetés során hangzott el, valahogy így: "...az emberiségnek előbb-utóbb meg kell tanulnia: a kicsi szép!" Azóta - lám - a közgazdaságtanban is kezd teret nyerni a gondolat (lásd: Ernst Schumacher könyve), de most maradjunk az ökológiánál, környezetvédelemnél, s azon belül is az e tárgyakkal kapcsolatos technológiákkal foglalkozó - elsősorban oktatási - intézményeknél

Pyranométerek használata napelemek bemérésére és napelemes erőművek működésének ellenőrzésére

A meteorológiában, azon belül is mezőgazdasági célú időjárási megfigyelések és adatgyűjtések során (agrometeorológia) sokféle sugárzásmérőt használnak. Érdekes lehet például a napsütéses órák száma, vagy a teljes beérkező sugárzási teljesítmény, de - megfelelő mérőeszközökkel - megpróbálhatjuk megkülönböztetni és külön-külön mérni a közvetlen és szórt, a közvetlen és visszaverődő sugárzást - vagy külön-külön mérjük az egymástól elkülöníthető, különböző fizikai hatásokkal és azoknak megfelelő felhasználással bíró spektrumtartományokat. [Jó példa az utóbbira a PAR (Photosynthetically Active Radiation) mérő, amely a növények fotoszintézise szempontjából fontos hullámhossztartományban méri a besugárzási teljesítményt, valamint a - köztudottan egyre fontosabb - mérés, az élőlényekre gyakorolt komoly fiziológiai hatások miatt az UV-A-, UV-B- és UV-C-spektrumok mérése]

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény