FőoldalSzerzőinkHavas Péter

Az RFID-ről másképp

Gyakorta olvashatunk híradásokat arról, milyen csodákra képes ez a technika. Ezt a cikket a téma iránt fogékony döntéshozóknak szánom, a lehetőségek mellett a korlátokat is megemlítve. Mivel gyakran kell közreműködnöm olyan előkészítő anyag összeállításában, ahol a javasolt megoldást a pillanatnyilag alkalmazott gyakorlattal vetik össze, a költséghatékonyság javulásának okán, kitérek erre az aspektusra is

A LED-alapú világítás jelene és kilátásai

Mint LED-ek alkalmazásával és minőségirányításával foglalkozó mérnök, érthető érdeklődéssel követem a terület híreit, az új kezdeményezéseket. Akik olvasták-hallották a témával kapcsolatos korábbi megnyilvánulásaimat a tavalyi LED-konferencián, illetve a LED-OLDALon, bizonyíthatják, hogy a kifejezetten LED-re komponált eszközök híve vagyok. Ennek ellenére el kell ismernem, hogy a retrofit megoldások is fejlődnek, főleg a megbízhatóság tekintetében. Ez az SMD LED-ek terjedő alkalmazásának tudható be. Az "alapanyag", a LED gyártási technológiája rohamosan fejlődik, a nagy gyártási volumennek köszönhetően a gyártóberendezések kihordási ideje lerövidült, szabad az út az új típusok gyártásba vitele előtt

Új lehetőségek a beágyazott GSM-alkalmazások terén

Két irányból is nyomás nehezedik a beágyazott GSM-modulok gyártóira. Nagy az árverseny, ugyanakkor egyre igényesebb alkalmazások foglalkoztatják a tervezőket.A MOTOROLA, mint a GSM-piac jelentős szereplője, már a beágyazott termékek területén is hosszú évek óta megfelel a kihívásoknak és széles választékot kínálva színesíti a GSM-modulok palettáját

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény