FőoldalRendszerintegrátorNemzetközi versenyen indul a magyar egyetemi csapat szolárháza
2012. augusztus 16., csütörtök ::

Nemzetközi versenyen indul a magyar egyetemi csapat szolárháza

A főtámogató Siemens Zrt. és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem ODOO Projectje bemutatta azt a szolárházat, amellyel szeptemberben a madridi Solar Decathlon Europe nemzetközi versenyen indul a magyar csapat. Hazánkból első alkalommal jutottak ki egyetemi hallgatók a rangos megmérettetésre, amelyen többek közt energiahatékonyság és fenntarthatóság szempontjából értékelik majd a pályaműveket. 60 diák közel két évig dolgozott a házon, amely számos innovatív megoldásának köszönhetően két-háromszor annyi energiát képes termelni, mint amennyit fogyaszt

19 egyetemi csapattal veszik fel a versenyt szeptember elején a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi egyetem hallgatói, akik az elmúlt két évben megterveztek és megépítettek egy tisztán napenergia hasznosításával üzemeltethető kétszemélyes családi házat.
A ház ünnepélyes bemutatóján Dr. Aszódi Attila, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektor-helyettese elmondta: "Egyetemünk diákjai nemcsak Magyarországról, hanem a régióból is elsőként feleltek meg a verseny szigorú feltételeinek és vívták ki az indulás jogát. Az egyetem csaknem valamennyi karát, diákot és tanárt egyaránt megmozgató kezdeményezés olyan tudományos munka, amelynek kézzelfogható gyakorlati eredménye van - és amelyet a következő hetekben szigorú mérésekkel értékel zsűri."
Az ODOO Project főszponzora, a Siemens Zrt. képviseletében Dale A. Martin elnök-vezérigazgató kiemelte: "A Budapesti Műszaki Egyetem diákjai megtanulták, hogyan alkalmazhatják a jelen modern technológiáit, de nem elégedtek meg ezzel - a jövő házát tervezték meg. A napenergia felhasználására, tárolására, hétköznapi hasznosítására adnak megoldást egy olyan épülettel, amely nemcsak funkcionálisan - kényelmi szempontból is lakható. A Siemens munkanaponta 40 szabadalmat benyújtó szakemberei hasonló kihívásokkal szembesülnek: termékeink és szolgáltatásaink a jövő kérdéseire adnak gyakorlati válaszokat."
Zeitler Balázs az ODOO projekt- és szponzorációs menedzsere köszönetet mondott a támogatatóknak: "Nagy utat tettünk meg, mióta pályázatunkkal bejutottunk a 2012-es Solar Decathlon versenyre. A terveinket nem tudtuk volna megvalósítani a BME tanárai és diákjai, valamint üzleti szponzoraink elkötelezett és kitartó támogatása nélkül."
A Project megvalósulásához a főszponzor Siemens Zrt. az anyagi támogatás mellett kedvezményesen biztosított számos terméket, amelyek többek között az energiahatékonyságot maximalizáló épület-automatizálásban voltak nélkülözhetetlenek. A világítás és az egyéb áramfogyasztók vezérlésért felelős Siemens rendszer a "hagyományos körülmények" között is akár 20-40%-os hő és 10-15%-os villamos-energia megtakarítást eredményez, így nagyban hozzájárulnak az épület fenntarthatóságához. A támogatás részeként a Siemens a tervezési fázistól szakmai konzultációkkal, mérnöki know-how-val is segítette a BME csapatát. A főszponzor összesen mintegy 50 millió forinttal járult hozzá a Project megvalósulásához.

ODOO Project
A 2010 nyarán alakult csapatban a BME majdnem minden kara képviselteti magát. A versenyen való induláshoz négy témakörben kellett meggyőzniük a 2010-ben beadott pályázatban a Solar Decathlon Europe szervezőit a projekt megvalósíthatóságáról: Terv és Innováció, Finanszírozás, Projektintegráció és Projektszervezés.
Az ODOO Project célja nem csak a versenyre való felkészülés és a szolárház megalkotása, hanem ahhoz kapcsolódóan az energia- és környezettudatosság terjesztésében is szerepet kíván játszani. Fontos cél az is, hogy a magyar piacon életképes innovatív megoldásokat hozzon létre.
A Project megvalósításán közel két éven át 60 diák dolgozott: köztük építészmérnökök, gépészmérnökök, villamosmérnökök, mechatronikiai mérnökök, környezetmérnökök, gazdasági és kommunikációs képzésben résztvevők, termék-tervezők, fotósok és videósok.

ODOO ház
A szolárház magyarországi viszonyok között éves szinten kétszer, madridi körülmények között pedig közel háromszor annyi energiát termel, mint amennyit fogyaszt. Az utóbbi esetben így például még egy elektromos autó számára is biztosíthat napi 70 kilométernyi menetidőt.
Az elektromos áramot a ház napelemekből nyeri, amelyek egyben a tető és a fal burkolataként is szolgálnak. Ezzel az esztétikus megoldással szerves részei a ház megjelenésének. A tető napelemei nyáron, magas napállásnál, míg a fal télen, vagy reggeli órákban, alacsony napállásnál termeli az energiát.
A hűtést, fűtést, illetve a meleg vizet is a nap energiája biztosítja. Ebben fontos szerepet játszik a padlóba és a mennyezetbe épített csőrendszer, amely nyáron a belső térbe jutott hőt elvezeti, télen pedig összegyűjti és a délutáni, esti órákban visszaadja. Természetesen ehhez a bejutó fény szabályozására is szükség van: az ODOO rendkívül jól képes védekezni a napsugarak ellen a nyári időszakban, télen viszont a lehető legtöbb fényt engedi be a házba. Az energiahatékonyságot a napenergia hasznosítása, a burkolatok és árnyékolás mellett az automatizálási rendszer maximalizálja, amely egyben komfortosabbá és biztonságosabbá is teszi az épületet.
A napenergia hasznosítása mellett a Project résztvevői számára kiemelt jelentőséggel bírt a külső környezethet, a természethez való viszony is. A fejlett világban az emberek idejük 95%-át zárt épületekben, fedett, fűtött vagy hűtött, megvilágított és a természetes környezettől elzárt terekben töltik. Az ODOO alapgondolata ezért egy olyan ház, amiben az idő 50%-át bent, 50%-át kint lehet tölteni - nem kizárva a természetes ingereket és maximalizálva az energia-hatékonyságot. A ház ezért két egyenlő méretű egységből, egy épületből és egy azonos méretű udvarból áll.

A projekt honlapja

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény