FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: visz

visz

Idén is a Vezető Informatikus Szövetsége (VISZ) őszi évadnyitó rendezvényén, az INFOHAJÓ-n adták át az Év CIO-ja, valamint a tavaly alapított, a szervezet elnökeként hosszi időn át tevékenykedő Braun Péter nevét viselő elismerést, amellyel a Szövetség a 35 évnél fiatalabb informatikai vezetők munkáját szeretné elismerni

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Kar adjunktusa, dr. Tornai Kálmán kapta Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) által kiírt Év Informatikai Oktatója pályázatának ösztöndíját. A Szövetség idén első alkalommal a középiskoláknak is pályázatot hirdetett. A Scientific Games Díj – Az év tanári csapata a digitalizációért 2 millió forint díjjal járó pályázatot a Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium tanári csapatának ítélte a zsűri. A Szövetség 1 millió forintos különdíjjal ismerte el a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakgimnáziuma csapatának munkáját

Életének 80. évében hosszú betegség után elhunyt Braun Péter, a Vezető Informatikusok Szövetségének elnöke, az OTP elnök-vezérigazgató főtanácsadója

A Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) 2014-ben is átadta az Év CIO-ja pályázatát. Idén Bányai Ervin, a Budapest Bank Zrt. informatikai és projektmenedzsment szervezetének vezetője nyerte el a neves díjat

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény