FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: szél

szél

A német-holland hálózati üzemeltető a BorWin2 projektet sikeres tesztfutások után átvette a Siemenstől. Az összeköttetés ezzel kereskedelmi üzembe állt. A Borwin2-összeköttetés offshore platformja a parttól kb. 100 km-re, Borkum szigetétől északnyugatra fekszik, melytől nevét kapta. Ezzel az összeköttetéssel 800 MW tiszta szélenergiát lehet átvinni, ami kb. egymillió háztartás áramellátására elegendő

wind-1Nemrégiben arról adtunk hírt, hogy a németek és a kínaiak akkumulátorokban tárolnák a fölösleges zöldenergiát. A világ másik részén, Los Angelesben másfajta projektet terveznek

A címben említett „forradalom" két legújabb műszaki – elektronikai-szenzortechnikai és informatikai - eszközrendszer bevezetését jelenti:

A Manchester United 1958-as repülőgép-balesetének egyik tanulsága az volt, hogy az akkori technológiának megfelelő repülőgépmotorok rendszeresen túlpörögtek. E veszélyes jelenség elkerülésére a szélturbinákra is megfelelő fordulatszám-korlátozó fékeket kell felszerelni

Az MTA Természettudományi Kutatóközpont Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézet kutatói által kifejlesztett szélesszögű ellipszométeres vékonyréteg minősítő eljárást idén az amerikai, japán és európai szabadalmi hivatal is védetté nyilvánította. Egy magyar tulajdonú cég most ezt hasznosítva célozza meg a nemzetközi piacot napelemek gyártásközi minősítő berendezésének piacra dobásával

175 Siemens szélturbinából áll a világ jelenlegi legnagyobb offshore szélpark-ja, melyet július negyedikén adtak át a nagy-britanniai partoknál. A kevesebb, mint egy év alatt elkészült, 630 megawatt összteljesítményű „London Array" szélerőmű-park félmillió angol háztartás áramigényét képes biztosítani. A kör-nyezetbarát technológia évente 900.000 tonnával képes csökkenteni a világ széndioxid-kibocsátását

Az Uprise Energy cég bemutatta hordozható (mobilis), szélturbinával működtetett 50 kW-os energiaközpontját. A vállalat az alábbi szlogennel hirdeti szédületes fejlesztésének eredményét: „Az energia ott lesz, ahol Önnek szüksége van rá. Nem szükséges fosszilis tüzelőanyag és energetikai hálózat.”

Az üzleti év kezdete, 2011 október 1-je után kapott összesen hat megrendelés 1,4 gigawattnyi összteljesítményre szól, amely közel másfél millió háztartás "tiszta" árammal való ellátására elegendő. Közülük 2-2 Németországból és Nagy-Britanniából érkezett, egyet Kínából adtak fel - az utóbbi országban, amely az egyik legnagyobb vevő offshore szélenergetikára, ezzel az 50 MW-os megren-deléssel történt meg a Siemens piaci betörése

Az EU Miniszterek Tanácsa július 27-én egyhangúan jóváhagyta a GSM-irányelv módosítására tett javaslatot, ezzel zöld utat adva a 900 MHz-es frekvenciatartomány szélessávú hasznosítására. A módosított GSM-irányelv várhatóan 2009 októberében lép hatályba, implementálását az akkortól számított hat hónapon belül kell a nemzeti jogban végrehajtani

Telepresence
Jelentős mértékű megtakarítást érhetnek el a nagyvállalatok, ha a távoli helyszíneken zajló konferenciák helyett a videokonferenciákat részesítik előnyben, amelyeknek a legújabb innovációit képviseli a telepresence. A videokonferencia-megoldások következő generációja, a telepresence olyan élményben részesíti a felhasználókat, amelyben korábban nem lehetett részük. A rendszer segítségével tárgyalópartnerünk - legyen akár a Föld másik oldalán is - valósággal beléphet irodánkba. A hagyományos videokonferenciák nyújtotta élménytől eltérően, a telepresence térhatású, naturális hanggal, folyamatos, nagy felbontású és életnagyságú képpel kápráztatja el a felhasználókat

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény