FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: szakmai közösség

szakmai közösség

A Magyar Innovációs Szövetség, az EMMI és az MTVA által, a 2013/2014-es tanévre meghirdetett 23. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny bírálóbizottsága döntött a továbbjutó innovatív tervekről. A szakmai zsűri a beérkezett pályázatok közel 60%-át továbbjutásra javasolta

50 éves jubileumot tartott a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki karának Elektronikai Technológia Tanszéke. Az ünnepségnek a tanszék új helye adott otthont, az Egry József utcai egyetemi épülettömb, az „A" konferenciaterme, amely zsúfolásig megtelt az érdeklődő vendégekkel

Az együttműködés célja, hogy a két intézmény elméleti és gyakorlati tudásbázisát, valamint kapcsolatrendszerüket közös szakmai céljaik – az egyetem hallgatóinak gyakorlati tapasztalatszerzése és munkaerő-piaci bekapcsolódásának segítése, a vállalati/közszféra szakember utánpótlása, a szellemi kapacitások hasznosítása – érdekében együttesen mozgósítsa

A LED konferencia sorozat 2010-ben azzal a céllal indult, hogy egy új technológia fejlődését, alkalmazását nyomon követve, a világítástechnika tudományába is bevezesse a konferencia résztvevőit, illetve a már megszerzett tudást elmélyítve, tudatos piaci szereplőkkel együtt vehesse fel a versenyt az energiaracionalizálás, a korszerűsítések területén. Az elmúlt években a LED-ek gyártása és alkalmazása területén lezajlott gyors technológiai fejlődés számos kérdést vet fel a világítástechnikával foglalkozók részéről

Tisztelettel hívunk minden érdeklődőt az ezen alkalomból tartandó szakmai napra, 2014. január 31-én 9 órai kezdettel a BME Egry József u. 20–22. (A ép.) fszt.-i konferenciatermébe

A korábban megrendezett Konstrukciós Versenyek folytatásaként a Divelex Bt. meghirdeti a XVII. Országos Elektronikai Konstrukciós Versenyt a 2013/2014-es tanévre az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karának védnökségével, szponzorok támogatásával

December 19-én adták át ünnepélyes keretek között a 2013 évi Gábor Dénes díjakat – a hagyományoknak megfelelően – a Parlament Főrendházi termében. Az átadó ünnepséget a NOVOFER Alapítvány Műszaki-Szellemi Alkotásért kuratóriuma rendezte. A meghívott díszvendégek között a kormányzat, valamint társadalmi szervezetek és hivatalok képviselői voltak

Az RS Components bemutatta első, iOS-alapú mobil eszközökhöz kifejlesztett, tervezést támogató alkalmazását. Az új, díjmentesen letölthető alkalmazás az RS Toolbox nevet kapta, és központi hozzáférési pontot jelent a legnépszerűbb elektronikai tájékoztató anyagokhoz, számoló- és átváltó eszközökhöz, emellett könnyen kezelhető mind a tervezőmérnökök, hobbitervezők és hallgatók számára

A GE közzétette annak a nyolc nyertesnek a nevét, akik a cég által meghirdetett tervezőverseny keretében repülőgép-hajtóművek rögzítéséhez használt tartókonzolokat terveztek újra háromdimenziós nyomtatás alkalmazásával. A 7000 dolláros első díjat M Arie Kurniawan nyerte az indonéziai Salatigából. A 20 000 dolláros összdíj fennmaradó részét a verseny további hét helyezettje kapja meg, a magyar versenyző, Mándli Péter a hatodik helyet szerezte meg

A Magyar Innovációs Szövetség a 2013. december 4. és 11. között megrendezett Stockholm International Youth Science Seminar-ra és az azt lezáró Nobel-díj kiosztási ceremóniára és bankettre a 17 éves középiskolai diákot, Zsombori Balázst, delegálta. A fiatal „PictoVerb" című pályamunkájával ért el első helyezést a 2012/2013 évi Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény