oktatás

Tavaly nyár óta folyik két hazai helyszínen (Pécs, Komárom) az egyéves tesztüzem.Ennek sikeres befejezését követően a kínai távközlési és adatkommunikációs hálózati beszállító vállalat Magyarországon helyezné el európai logisztikai központját

Nemrég elindult a világ első kereskedelmi LTE-hálózata - becslések szerint idén világszerte több tucat operátor "élesít" LTE-alapú rendszert, egyes források szerint pedig 2011-re már 34 millió LTE-alkalmazót jegyeznek Földünkön.A február közepi, barcelonai Mobile World Congress középpontjában is új LTE-bejelentések álltak. Úgy gondolom, nem volt érdektelen épp most a kommunikációs mobiltechnológia következő generációját jelentő, a hatalmas adatmennyiségek költséghatékony továbbítását lehetővé tevő LTE-technológiát megvalósító hálózatok aktualitásairól, jelenéről és közeljövőjéről beszélgetni Novák Csabával, az Ericsson LTE-szakértőjével

A kaliforniai Stanford Egyetem kutatója, Yu Cui egy természettől ellesett ötlettel negyedével jobb hatásfokú fotovoltaikus elemet állított elő.A napelemek működési elve a fénysugárzás lehető legnagyobb hányadának elektromos energiává alakítása. Ebből a szempontból a felületi reflexió kifejezetten hátrányos, tehát el kell érni, hogy a lehető legkisebb legyen az értéke
Napenergia-kutató intézetet hoz létre a Pécsi Tudományegyetem és a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány Pécsett.Az erről szóló megállapodást 2010 március 3-án írták alá
A Sony Ericsson közzétette 2009. évi negyedik negyedéves eredményeit: 226,5 milliárd forintnak megfelelő éves veszteség.Bevételei az egy évvel korábbi 2,9 milliárd euróról 1,75 milliárdra csökkentek
Németországban az információs és kommunikációs technikák, illetve eszközök az áramfogyasztás tíz százalékáért felelősek és ez az érték a jövőben csak növekedni fog.Megfelelő és a jelenleginél szigorúbb szabályozással, valamint új fogyasztási kategóriák kialakításával azonban a folyamat megfordítható lehet
Három konszern, a japán Sharp Corp. szórakoztatóelektronikai cikkeket gyártó, az olasz Enel energiaipari és az olasz-francia STMicroelectronics félvezetőipari konszern közös vállalat létesítését határozta el napelemek gyártására Olaszországban.A közös vállalatot - amelynek tulajdonjogán a három cég egyenlő arányban osztozik - még ez év márciusig össze akarják hozni. A beruházást bankhitel mellett minden résztvevő 70 millió euróval finanszírozza

Bár már többször eltemették, mégis él és fejlődik a kisfeszültségű hálózatok informatikai célokra történő felhasználása: új chipeket jelentett be az amerikai tőzsdén is jegyzett Atheros.A vállalat új, AR7400 nevű terméke az IEEE 1901 Version 2.0, illetve a Homeplug AV szabványokon alapul, és legfeljebb 500 Mib/s-os adatátviteli sebességet tesz lehetővé a lakások áramvezetékein keresztül
Klímakutatás, megújuló energiák és az infokommunikáció területén kezdi meg munkáját a budapesti székhelyű Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT).Az infokommunikációs projektbe az ELTE, míg a klímakutatásba a Gödöllői Egyetem vezetésével kapcsolódik be Magyarország
Látogatóban... című sorozatunkban olyan, eredményesen gazdálkodó elektronikai vállalkozásokat mutatunk be, amelyek 100% magyar tulajdonban vannak.Most egy "kalandos" tulajdonlási pályát befutó cégnél, a péceli Triton Kft.-nél jártunk, kalauzunk Káldi István ügyvezető igazgató úr volt: ő 1976-ban fejlesztőmérnökként kezdett dolgozni a Triton Kft. elődjénél, és azóta is a cég különböző gazdasági formációiban dolgozott főmérnökként, majd műszaki igazgatóként
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments