FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: oktatás

oktatás

A svéd Ericsson több mint 130 éve szerte a világon a távközlés meghatározó szereplője. 175 országban dolgozó több mint 70 ezer alkalmazottal tevékenykedik. A cég Budapesten 1911-ben nyitotta meg első érdekeltségét.Az első magyar Ericsson-vállalat ugyan a harmincas években kivonult az országból, de egy Ericsson-licencmegállapodás keretében 1968-tól közel húsz éven át több mint 1 millió vonalkapacitásnak megfelelő elektromechanikus cross-bar központot gyártott a BHG, amelynek mintegy fele exportra került

Az International Electronics Manufacturing Initiative (iNEMI) bejelentette, hogy megkezdte 2009-es útitervének értékesítését. A roadmap legújabb verziója 5 termékszektort és 20 különböző gyártási, alkatrész- és alrendszer-tervezési és üzleti folyamattechnológiát fed le.A 2009-es kiadás újdonságai a fényelektromos, szilárdtestalapú világítási és RFID-címkézési (ILT) szekciók...

A Morgan Stanley Magyarország Elemző Kft. és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) vezetői írták alá a két szervezet közötti stratégiai együttműködési megállapodásról szóló szerződést. Ennek keretében a két szervezet Pénzügyi Informatikai Innovációs Központot hoz létre.A megállapodás értelmében a Morgan Stanley és a BME mind kutatási, mind oktatási területen együttműködik, ötvözve a Morgan Stanley pénzügyi információtechnológiai szaktudását a BME oktatási tapasztalataival. Az együttműködés számos innovatív kutatási projekt finanszírozására is kiterjed

Nyolc szélturbina dacol a –60 °C-os hőmérséklettel és több mint 90 m/s szélsebességgel az Antarktiszon. A Princess Elizabeth az egyetlen déli-sarki állomás, amely megújuló energiával működik.Ez nagy változás, mert idáig a legtöbb állomást dízelgenerátor látja el energiával

Természettudományos kísérletsorozat a THE programjában
A THE ezúttal (idén először) a budapesti Ady Endre Gimnáziumba látogatott el, ahol a tavalyi hagyományokat folytatva látványos természettudományos kísérleteket mutattak be, illetve kiváló előadók közreműködésével igyekeztek népszerűsíteni a műszaki- és természettudományokat

Legközönségesebb éltető elemünk nemcsak ivóvízként pótolhatatlan: az iparban is nagy szükség van rá – például járművek vagy számítógépek gyártásához.Az urbanizáció és a demográfiai változások következtében jelenleg 1,2 milliárd ember nélkülözi a tiszta ivóvizet a világon, s 2,4 milliárd ember él szennyvízelvezető rendszer nélkül. 2025-re a világ lakosságának egyharmadát sújtja majd vízhiány, 2050-re ez akár 60 százalék is lehet

Gazdasági szakemberek, tapasztalatokkal rendelkező vezetők állítják, hogy a gazdasági válságból kivezető kapuk egyik kulcsa az innováció

Mérnökképzés folyik szerte az országban BSc- és MSc-fokon - gazdaságunk élénkítéséhez elengedhetetlenül szükség is van rájuk. A munkaadók viszont úgy érzik, hogy egy általános tudással rendelkező mérnöknek rövidebb-hosszabb gyakorlat kell a speciális szakismeretek megszerzéséhez.A cégspecifikus szakismereteket sa­ját tanfolyamaikon el is végeztetik, de igény mutatkozik egy-egy résziparág olyan ismeretanyagának oktatására is, amely másik, hasonló munkakörben használható. Jó ez a munkavállalónak is, hiszen nem érez kiszolgáltatottságot egy cég irányában, ugyanakkor tudása okán "kapós" is lehet a szakmában. Erre szolgál a szakmérnöki képzés. Két új szak indításával a Gábor Dénes Főiskola most követendő példát állít más felsőoktatási intézmények elé, és egyúttal mércét is képez a kivitelezésre...

A Bombardier Transportation által fejlesztett PRIMOVE technológia olyan egyedülálló (és energiatakarékos) rendszer, amely lehetővé teszi a villamosok felsővezeték nélküli működtetését különböző távokon, bármilyen környezetben

Az Infopark E épülete nyerte meg az Európai Innovációs és Technológiai Intézet budapesti székhelyének kiválasztására indított közbeszerzési eljárást.Ez nem meglepetés, hiszen már korábban is tudni lehetett, hogy az EITI csúcstechnológiai igényeinek csak ilyen épület felel meg

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény