FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: huawei

huawei

A Huawei a barcelonai Mobile World Congress (MWC) kiállításon bemutatta legújabb prémium okostelefonjait, a Huawei P10-et és P10 Plus-t. Az új zászlóshajó készülékek a Leicával közösen fejlesztett elő- és hátlapi kamerával, valamint 3D arcfelismerő funkcióval érkeznek

A Huawei bejelentette, hogy a Felhő Biztonsági Szövetség (Cloud Security Alliance, CSA) beválasztotta vezető tanácsadó testületének tagjai közé. A világ legnagyobb informatikai szervezeteit tömörítő kilenc tagú testület közvetlenül a CSA vezetőségének és igazgatótanácsának munkáját segíti. A szakterületén világvezető, nonprofit alapon működő szövetség célja a felhő alapú szolgáltatások biztonságának növelése és a legjobb gyakorlatok használatának elősegítése világszerte

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter dél-kínai útjának utolsó napján Zhang Chunxiang-gal és Pang Jimin-nel, a Huawei Technologies elnök-helyetteseivel egyeztetett. Az infokommunikációs vállalat magyarországi gyártása a kínai termelés után a legnagyobb lett a világon, ezért a Huawei érdeklődik több hazai infokommunikációs fejlesztés, így az okos városok és a hamarosan épülő, zalaegerszegi önvezető járművek tesztelésére szolgáló pálya iránt is

A Huawei 2016-ban összesen 140 millió okostelefont szállított le, amely a 2015-ös értékhez képest közel 30 százalékos növekedést jelent – jelentették be a vállalatnál Shenzenben. A Huawei a tavalyi évben jelentős áttörést ért el globálisan a prémium okostelefonok értékesítése terén: a harmadik negyedévben már a leszállított okostelefonok 44 százaléka közép- és felsőkategóriás készülék volt, míg a Huawei idei zászlóshajó modelljeiből, a P9-ből és a P9 Plus-ból április óta több mint 10 millió darabot szállítottak világszerte. A P9 ezzel a vállalat történetének legsikeresebb modelljévé vált

Nagyszabású karácsonyi jótékonysági kampánya keretében arra bíztatja az embereket a világ egyik legnagyobb mobilgyártója, a Huawei, hogy tegyék félre a mobiljaikat, és töltsék az ünnepi pillanatokat szeretteikkel. A vállalat hivatalos Facebook oldalán meghirdetett #BePresent kampányhoz már világszerte számos külföldi és hazai híresség is csatlakozott – köztük Szalai Ádám focista, Debreczeni Zita fotográfus és Berki Krisztián tornász. A Huawei magyarországi leányvállalata minden egyes felhasználói komment után 500 forinttal támogatja a Pető András Főiskolát, közismert nevén a Pető Intézetet

A Huawei grafén felhasználásával alkotta meg új lítium-ionos akkumulátorát, amely akár 60 °C hőmérsékletű környezetben is működik

A Huawei szerint 2025-re további 4 milliárd új internetfelhasználó lesz, 8 milliárd okostelefon és legalább 100 milliárd, eszközök közötti digitális kapcsolat adja majd az úgynevezett ’’dolgok internetét’’ (Internet of Things, IoT), amely hatalmas kiberbiztonsági készültséget is igényel – mondta el Ulf Feger, a vállalat régiós kiberbiztonsági vezetője a vállalat kibervédelemről szóló, budapesti sajtóbeszélgetésén

A Huawei bemutatta legújabb prémium okostelefonjait, a HUAWEI Mate 9-et és annak PORSCHE DESIGN verzióját. A készüléket a világ jelenleg legnagyobb teljesítményű processzorával*, a Kirin 960-nal szerelte fel a gyártó. Az 5,9 inches FHD kijelzőjű Mate 9 SuperCharge gyorstöltési technológiával érkezik, amely lehetővé teszi, hogy használója mindössze 20 perc alatt egy egész napra elegendő energiával töltse fel a telefon akkumulátorát

Novembertől Magyarországon is elérhető lesz a TalkBand B3, a Huawei idén áprilisban bemutatott okoskarkötője. A megújult dizájnnal, kivehető Bluetooth headsettel, valamint az elődeinél jobb hívásminőséggel és okosabb aktivitás- és alvásfigyelési funkciókkal felszerelt TalkBand B3 háromféle szíjjal – műanyag, bőr és fém – kerül a hazai boltokba

A Huawei 16 helyet lépett előre az Interbrand most közzétett 2016-os Best Global Brands (Legjobb Globális Márkák) listáján, így tavalyi 88. helyezését 72. helyre javította, amivel a technológiai szektor egyik leggyorsabban növekvő márkája lett. A vállalat márkaértéke az Interbrand szerint közel 5,835 millió dollár, amely az előző évi értékhez képest 18 százalékos növekedést jelent. A Huawei idén harmadszor szerepel a listán, azóta, hogy 2014-ben első kínai márkaként először bekerült az Interbrand által összeállított rangsorba

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény