FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: hűtés

hűtés

Hűtőventilátorok az Endrich kínálatában (3. rész) – Cikksorozatunk előző részeiben áttekintettük az axiális DC hűtőventilátorok méretezésének és munkapont-beállításának kérdéseit, annak érdekében, hogy az elektronikai rendszerünkben keletkezett hő kényszerített légáramlással való elvezetése a lehető leghatékonyabban valósuljon meg. Bemutattuk a szükséges légmennyiség számítását, és a készülék statikus nyomás–légáram (rendszerimpedancia)-görbéjének ismeretében meghatároztuk azt a statikus nyomástartományt, amit a hűtéshez minimálisan szükséges légáram biztosításához a ventilátornak le kell győznie. Az esetek nagy részében a gyártói katalógusban találunk olyan ventilátort, ami a szükséges légmennyiséget ezen nyomásértéken képes szállítani – de mit tehetünk akkor, ha valamilyen oknál fogva ez az eszköz nem használható, például nem áll elegendő hely a beépítéséhez? Ebben az írásban áttekintjük azokat a módszereket, melyekkel befolyásolhatjuk a szállítható légymennyiséget, illetve az elérhető légnyomást adott eszköz alkalmazásakor. Megvizsgáljuk a fordulatszám-változtatás lehetőségeit, illetve azokat az eseteket, amikor egynél több eszköz felhasználásával jutunk kielégítő megoldáshoz

Hűtőventilátorok az Endrich kínálatában (2.) – A hűtés korunk elektronikájának egyik legfontosabb kérdése, mert felhasznált aktív és passzív komponenseink élettartama nagyban függ attól, hogy az átfolyó áram keltette hőt milyen hatékonyan vezetjük el a külvilág felé. A helyesen megválasztott hűtőbordák és maga a nyomtatott áramköri lemez kialakítása is nagyban hozzájárul a kielégítő hőelvezetéshez, azonban bizonyos esetekben aktív hűtésre, például kényszerített légmozgatásra van szükség. Ennek pontos méretezésével a tervezőmérnökök sok esetben nem bajlódnak, mert csak a funkcionalitásra fókuszálnak, és egy találomra kiválasztott ventilátorral megoldják a kérdést, ami a mechanikai méretek szükségtelen növelését, vagy rosszabb esetben a hűtés alulméretezését vonja maga után. A mai miniatürizálási trendek nem engedik meg a felesleges térfogatot, a verseny pedig kikényszeríti a megbízhatóságot. Így a hűtés tervezésére már a tervezés korai fázisában sort kell keríteni. Szem előtt kell tartani, hogy nemcsak az elsődleges funkció a fontos, hanem a teljes rendszer, hiszen csakúgy, mint áramkörvédelem nélkül, hűtés nélkül ez a funkció sem biztosítható hosszú távon, megbízhatóan és takarékosan. Cikkünk a kielégítő hűtési megoldás néhány fontos szempontját tárgyalja

A nyári hónapokban drasztikusan megnő a jégkrémfogyasztás, és a hidegebb előállítási körülmények fenntartása komoly kihívást jelent a logisztikai vállalatok számára. Ezek a cégek folyamatosan keresik az olyan innovatív megoldásokat, amelyek biztosítják a kiváló minőséget, ugyanakkor a lehető legnagyobb mértékben energiahatékonyak is. Az ABB optimalizálja a teljesítményt és az energiafogyasztást Olaszország legnagyobb szabályozott hőmérsékletű logisztikai központjában

A lengyel székhelyű Pol-Eko-Aparatura gyártmányainak egyik fő különlegessége a széles körű alkalmazhatóságuk. A cég egyik legérdekesebb megoldása egy laboratóriumi inkubátor, amelyből egy keverőgép hozzáadásával 2 in 1 eszköz hozható létre. A megoldás különlegessége abban rejlik, hogy a keverő nem a gép leválaszthatatlan része, és szükség esetén bármikor leválasztható. A kombinált rendszer 53, 115, 240 és 400 liter térfogatú változatban érhető el

A Siemens Simotics HV C léghűtéses termékcsalád a Simotics HV C platform kiegészítése kompakt nagyfeszültségű motorokhoz 3,2 megawattig. Az innovatív hűtési koncepció, amely ventilátor és csőhűtés ötletes kombinációja, jobb hőmérsékletelosztást biztosít a motorban, és ezzel jelentősen javítja a teljesítménysűrűséget. A rezgés-optimalizált és robusztus háznak köszönhetően a Simotics HV C léghűtéses motorok rendkívül megbízhatónak tekinthetők

Jelenleg a CoolSiC a piacon manapság kapható szilícium-karbidon alapuló egyik legfejlettebb integráltáramkör-család legsikeresebb tagja. A sorozat termékeire jellemző, hogy esetükben kevésbé magas követelményszintű hűtőrendszerek (pl. kisebb méretű hűtőbordák) alkalmazása is elegendő, s ezzel egy időben az egész berendezés mérete is jelentősen csökkenthető

Napjainkban is az egyik legnagyobb kihívás az építőipar és a kereskedelmi ingatlanszektor számára, hogy tartani tudják az ütemtervet és a határidőket. Az idő pénz, így az épületek és az egyes helyiségek gyors befejezése azt jelenti a vállalkozások számára, hogy hamar beköltözhetnek és elkezdhetik működésüket. Mégis, egy új vagy felújított épület esetében igen nehéznek bizonyulhat a meghirdetett átadási határidő betartása, hiszen mindennek működnie kell, beleértve a víz-csatorna hálózatot, a hidraulikai rendszereket és az elektromos hálózatot, ráadásul számos biztonsági ellenőrzésre is szükség van. Az összetett, korszerű technológiák – mint például a hűtő, fűtő és szellőztető épületgépészeti rendszerek (HVAC) - integrálása szintén olyan feladat, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni

Az idei CES-en az ADATA ásványi olajjal történő memória kártya hűtést mutatott be. Konkrét termék egyelőre nincs, az egész csak prototípus

A TwinGuard MDF-DU702VX-PE típusjelű, -86 °C-os fagyasztó minden iparági követelményt kielégít a legértékesebb anyagok hosszú távon biztonságos tárolására nézve. A dupla, egymástól független, opcionálisan folyékony nitrogénes vagy folyékony széndioxidos tartalékrendszerrel kombinált hűtőkör olyan védelmi biztonságot garantál, amelynek jelenleg nincs párja a piacon

A gázszámlának és a kéményseprőknek örökre búcsút mondhatunk, de még az energiaszámlán is spórolhatunk az LG napkollektorokhoz is csatlakoz-tatható, megújult hőszivattyús rendszerével. A új Therma V Split egyetlen, a kiépítés és az üzemeltetés szempontjából egyaránt költséghatékony rendszerrel látja el a lakások, családi házak fűtési, melegvíz-előállítási és légkondicionálási feladatait

1. oldal / 2

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény