FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: biztonság

biztonság

A világon már minden harmadik ember internethasználó, sokan közülük azonban nincsenek tisztában a világháló rejtette veszélyekkel. A Biztonságosabb Internet Napjának célja, hogy felhívja a figyelmet az internetezéshez kapcsolódó kockázatokra, és segítséget nyújtson ezek elkerülésében

A Novell bejelentette, hogy a Novell Filr és a Novell iPrint elérhetővé vált a Samsung mobilbiztonsági megoldásán, a Samsung KNOX szolgáltatáson keresztül. A Novell Filr és a Novell iPrint képességeinek köszönhetően a Samsung KNOX terméket használó vállalatok felhasználóbarát, biztonságos mobilalapú fájlmegosztást és mobil nyomtatást tehetnek elérhetővé munkavállalóik számára a vállalati környezetben

A korábbi évekhez hasonlóan tavaly is számos biztonsági kihívásról hallottunk: komoly cégek rendszereit törték fel, óriási mennyiségű érzékeny adatot loptak el, és nagy port kavartak az NSA-lehallgatásokkal kapcsolatban feltárt információk. Milyen tendenciákra érdemes odafigyelni 2014-ben az informatikai biztonság terén?

A Kaspersky Lab es a B2B International 2013-as „Globalis vállalati informatikabiztonsági kockázatok" című felmérése szerint a magyar döntéshozók 71 százaléka úgy véli, hogy hazánkban nincs elég idő, valamint nem áll rendelkezésre elég anyagi forrás arra, hogy új és fejlettebb informatikai biztonságpolitikát vezessenek be

se-sarix-0A Schneider Electric bemutatta két új Pelco™ IP-kameracsaládját, a Sarix™ Enhanced Range with SureVision™ 2.0-t és a Sarix™ Professional Range-et. A vállalat IP-portfólióját bővítő új kamerák bármilyen megvilágításhoz, alkalmazási területhez és környezethez megfelelnek, így túlmutatnak a piacon jelenleg elérhető megoldásokon

Napjainkban az élet és a munka alig képzelhető el a mobil technológia nélkül. Korábban sosem továbbíthattuk ilyen könnyen és gyorsan ötleteinket, gondolatainkat és érzéseinket a világ különféle pontjain élő emberekhez. Ezt az okostelefonoknak köszönhetjük, ezeknek a fejlett kézi készülékeknek, amelyekkel nem csupán szöveges üzeneteket küldhetünk és telefonálhatunk, de fájlokat is szerkeszthetünk, céges és személyes e-mail üzeneteket fogadhatunk, szörfözhetünk az interneten, valamint hozzáférhetünk a közösségi oldalakhoz

Megjelent az amerikai Associated Research, Inc. jól ismert OMNIA-sorozatú, kombinált biztonságtechnikai műszercsaládjának új, továbbfejlesztett készülékcsaládja OMNIA II néven. Az új műszercsalád három típusból áll, és mindhárom készülék rendelhető 250 VA-es és nagyobb teljesítményű, 500 VA-es verzióban (825x típusok) is

A Schneider Electric bemutatta új Pelco Sarix IL10 sorozatú, kisméretű box- és dómkameráit, melyek a 2013 során bevezetésre kerülő ötven új, Sarix IP kameracsalád első tagjai. A nagyfelbontású, hálózatra csatlakoztatható IP-kamerák költséghatékony, videó-alapú biztonsági megoldást nyújtanak a kis- és középvállalatok számára. A Pelco videótermék-kínálata révén a Schneider Electric világszerte vezető szerepet tölt be a videó-alapú biztonsági rendszerek tervezése, fejlesztése és gyártása terén

Négy nagyvállalat közül csak egy választ teljes körű mobil biztonsági védelmet Napjainkban a világ vállalatainak fele foglalkozik a mobileszközök biztonsági problémáival, amelyeket a vezetők szívesen integrálnak a vállalat hálózati infrastruktúrájába

2013. március 25-én Zala Mihály, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzeti Biztonsági Felügyelet elnöke együttműködési megállapodást írt alá Prof. Dr. Rudas Imrével, az Óbudai Egyetem rektorával, melyben a felügyelet vállalja, hogy előmozdítja a biztonságvédelmi szakma – fizikai biztonság, informatikai biztonság, kisugárzás-védelem, sérülékenység vizsgálat – szegmenseiben az egyetem működésének oktatás-szakmai támogatását. Az Óbudai Egyetem az együttműködés során segíti a Nemzeti Biztonsági Felügyelet biztonságtechnikai, informatikai biztonsági termékajánlási, terméktanúsítási szakmai irányelveinek, szakmai követelményeinek kidolgozását, elfogadtatását és aktualizálását

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Led technológia

Led technológia

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény