FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: Mercedes

Mercedes

Átadta dolgozóinak azt a 40 frissen felújított bérlakást a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft., amit számos ingatlan közül választottak ki Kecskemét-Homokbányán, a Téglás utcában. A Mercedes-Benz kecskeméti gyára arra törekedett, hogy a piaci árnál jóval kedvezőbb feltételekkel biztosítson lakásokat dolgozói számára, így a vállalat által nyújtott támogatás révén 34 kisebb, 43 négyzetméteres, valamint 6, egyenként 51 négyzetméteres összkomfortos lakás bérlésére nyílt lehetőség. A dolgozók által a lakásokra benyújtott pályázatok elbírálásakor a társaság az üzemi tanáccsal egyeztetett szempontok alapján figyelembe vette a vállalatnál eltöltött időt, a gyárban dolgozó hozzátartozók számát, a pályázó gyermekeinek számát, valamint az állandó lakóhely Kecskeméttől való távolságát is. Fontos szempont volt az is, ha valaki egyedülálló szülőként pályázott

Immár 4 éve, hogy Kecskeméten legördült az első autó a gyártósorról a világhírű Mercedes-Benz cég magyarországi gyártóbázisában, a német cég megelégedettségét bizonyítja, hogy 2016. április 29.-én az újgenerációs kompakt autók gyártásához új karosszériaüzem alapkövét tették le

Több hír és álhír után a Nokia bejelentette, hogy német autógyártók konzorciumának adja el a térképészeti részlegét

Előbb az Audi jelentette be, hogy 556 ezer forintért - csak extraként - rendelhetők LED-eket tartalmazó fényszórók, majd a Mercedes is. Ez utóbbi 72 LED-et épít be az új CLS luxusgép világítórendszerébe

2. oldal / 2

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény