FőoldalArchívumSzolgáltatás a felhőből
2010. április 13., kedd ::

Szolgáltatás a felhőből

A CASON SIMSIM AMI rendszere ezentúl a Microsoft Azure platformján is hozzáférhetővé válik.A Microsoft új szolgáltatásának magyarországi bevezetésével egy időben a CASON az egyik első olyan Microsoft-partner, aki a szoftvercég cloud (felhő) megoldásán keresztül szolgálhatja ki nemzetközi ügyfeleit, köztük is elsőként az orosz Gazprom gázipari óriást. - jelentette be a CASON Zrt. és a Microsoft Magyarország közös sajtótájékoztatóján


A SIMSIM-mel a CASON olyan komplex megoldást nyújt, amelybe a hardvertől a szoftverekig minden beletartozik. A Zig-C extrém kis fogyasztású rádiós technológia lehetővé teszi a tömeges telepítést, és folyamatosan, valós időben küldi az adatokat a CASON szervereire, illetve hamarosan a Microsoft felhőbe. A fogyasztók, életükben először, saját okostelefonjukon követhetik nyomon villany-, gáz- és vízfogyasztási szokásaikat, és garantáltan meglepődnek saját pazarlásukon. A szolgáltató számára pedig a mérlegkészítés funkcióval nagyszámú fogyasztó adatait összegezve és feldolgozva derülhetnek ki a veszteségek okai, az infrastrukturális hibák (pl. víz- és gázszivárgás, vagy a mérők meghibásodása), illetve egy esetleges szabotázs (károkozás). Összefoglalva: a jövőben mind a szolgáltató, mind a fogyasztó teljes kontroll alatt tarthatja a fogyasztást.

"A DIWICON SIMSIM AMI (Advanced Metering Infrastructure) rendszer távleolvasó eszközei fogyasztási adatokat gyűjtenek a közüzemi - gáz, víz, áram - ellátó rendszerek mérőóráiról, és a CASON által fejlesztett rendszeren továbbítják ezeket. A kapott információkból számlázási adatokat, profilokat számol a rendszer, továbbá fogyasztási mérleggel segíti az infrastruktúra-hibák és a szabotázsok (károkozások) felderítését, ezáltal csökkenti a jelentős veszteségeket."
- mutatta be a SIMSIM legfontosabb tulajdonságait Szakács Ferenc, a CASON Mérnöki Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Felhőben

"Szoftvereinket évek óta Microsoft-technológiákra építjük. A Windows Azure lehetővé teszi számunkra, hogy fejlesztéseinkből gyorsan globális szolgáltatások válhassanak kis és nagy ügyfelek számára. Egyaránt felhasználó lehet egy multinacionális energia-elosztó cég, amely a világ különböző országaiban szolgáltat, de akár egyetlen család is." - tette hozzá Szakács Ferenc.

"A Microsoft által kifejlesztett platform azért is tökéletes megoldás, mert a CASON által kínált rendszer könnyen és hatékonyan működtethető Azure környezetben, amely a korlátlan bővíthetőség mellett de facto informatikai környezet-szabványt teremt."
- vélekedett a CASON elnök-vezérigazgatója, Szakács Ferenc. A jelenlegi architektúrában futó SIMSIM könnyen átköltöztethető a felhő-környezetbe, év végére pedig egy kipróbált rendszer áll a felhasználók rendelkezésére. Ez annak köszönhető, hogy az Azure-ben minden technológiai megoldás rendelkezésre áll.

A CASON rendszerei már ma is nagy földrajzi kiterjedésű területeken működnek, ezért hasznos számukra, hogy a Windows Azure egy (meg)elosztott platform, általa bárhol gyorsan és gazdaságosan tudnak szolgáltatni. A Föld különböző területein működő CASON rendszerek esetében fontos a nagy mennyiségű adat gyors feldolgozása, illetve az ügyfél számára a gyors visszajelzés. "Ha ezek a szerverek közel vannak a mért területhez, akkor nem kell hálózati késleltetésekkel számolni. Így például az ománi partnereink számára a magyarországi szerverek helyett a Microsoft Szingapúrban működő központja dolgozhatja fel az adatokat, amíg a muscati, vagy dubai központok elkészülnek." - magyarázta Bisztrai Dávid. A globálisan elosztott környezetben a Microsoft transzparensen képes skálázni világszerte az adatokat. Az Azure ráadásul folyamatosan épül - ennek előnyeit a CASON (és így ügyfelei) is élvezhetik.

Egy ilyen mértékű rendszer kiépítésénél a hardver- és szoftver-igény, a működtetési és amortizációs költségek igen magasak. A rendszer Azure-ben való működtetése azt a lehetőséget rejti magában, hogy az alkalmazások üzemeltetése egy olyan, ma már meglévő környezetben történik, amely teljesen biztonságos, és a Microsoft garantálja a rendelkezésre állást. Ez az outsourcing-megoldás egy havidíjas szolgáltatás, így nélkülözi a beruházási költségeket. Ez nemcsak kisebb ügyfeleknek új lehetőség, de a ma nagy informatikai infrastruktúrával rendelkező nagyobb szolgáltatók is dönthetnek úgy, hogy a rendszer üzemeltetését a jövőben kiszervezik a felhőbe. Az sem elhanyagolható szempont, hogy az energiaszolgáltatók adatforgalma hullámzó, hiszen például a számlázási időszak alatt az átlagos forgalom sokszorosára nőhet, ami pedig csak az informatikai háttér túlméretezésével lehetséges. Az Azure-ben viszont csak az aktuális használat után fizet az ügyfél.
Az üzleti logikát a Azure Workflow Services-re épülő, több példányban futó modulok jelentik. Ezek hierarchikusan egymásra épülnek, és a megbízható egymás közötti kommunikációt az Azure Queue biztosítja. A szükséges terepi adatokat az Azure Service Bus-on keresztül kapják meg. Az előállított üzleti adatok az Azure SQL Storage-ban vagy "földi" adatbázisokban kerülnek tárolásra. A kliens azonosítását és a jogosultságok kezelését az Azure Access Control végzi. A sűrűn kért adatokat az Azure Storage Table szolgálja ki.

Technológiák, melyeket a DIWICON SIMSIM során használtak:
* SQL Azure relációs adatbázis-kezelő szolgáltatás
* AppFabric for Windows Azure Access Control identitáskezelő szolgáltatás
* AppFabric for Windows Azure Service Bus integrációs szolgáltatás
* Azure Storage (Table, Queue)
* .NET 4 (WF, WCF, MEF)
* Windows Server App Fabric
* WCF Data Services
* WCF RIA Services
* Silverlight 4
* Silverlight 4 Mobile
* Microsoft Tag
* Visual Studio 2010 Expression Studio 4.

Év végére élesben

A béta-rendszert az ügyfelek tesztelhetik, az érdeklődők a tervek szerint publikus demo-adatokat láthatnak. Az Azure platform megjelenésétől számított három hónap múlva, azaz 2010. július 7-én jelenik meg a béta-rendszer. Az év végén, a CASON Nemzetközi Partner Találkozóján pedig a végleges "Cloud" változatot is bemutatják.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény