FőoldalArchívumFiatal tehetségeket díjazott az ITware
2010. január 07., csütörtök ::

Fiatal tehetségeket díjazott az ITware

A BME Villamosmérnöki és Informatikai Karán szervezett Tudományos Diákkör (TDK) konferencián olyan fiatal tehetségeket díjaztak, akik például az új mobiltelefon alapú számítógépes egér vagy a több fajta telefonon is használható mobil BitTorrent fájl megosztó alkalmazás kifejlesztésén dolgoztak.A díjazást az ITware anyagilag támogatta és az egyik díjat a cég vezetője Dankó Sándor adta át

Gyakori téma mostanság, hogy mennyire életképes az egyetem alatt megszerzett tudás. A jó munkahely megtalálása egy pályakezdő számára nehéz feladat és a megfelelő gyakorlati tudás hiánya semmivel sem pótolható. Ezért kiemelten fontos, hogy az oktatási intézmények mivel bocsátják útjukra végzős diákjaikat, hiszen azok "talpon maradása" nagyrészt a megszerzett tudáson múlik. A BME kiemelten fontosnak tartja, hogy hallgatói a megfelelő gyakorlati tudást is magukévá tegyék az egyetemi évek alatt, ezért működteti a Tudományos Diákköröket (TDK) is.
Az egyetemi TDK jó alkalom arra, hogy a hallgatók megvalósíthassák innovatív ötleteiket. Most több győztes pályázat is a mobiltelefónia témájában született. Az egyik a mobiltelefon alapú számítógépes egér, amely külön meghajtó szoftver telepítése nélkül teszi alkalmassá a gyorsulásmérővel rendelkező telefonokat vezeték nélküli egérként való használatra. Díjazott lett az igen népszerű BitTorrent-tel foglalkozó két pályázat is. A diákok mobiltelefonra fejlesztettek ilyen fájlmegosztó alkalmazást, amely több mobil platformon is biztosítja a fájlcsere lehetőségét.
"A díjátadó támogatásával igyekszünk hozzájárulni a fiatal tehetségek felkarolásához, ugyanakkor az általunk támogatott pályázatok során bizonyított diákokat sok esetben már konkrét munkalehetőséggel is megkeressük" - mondja Dankó Sándor, a mobilkommunikációs és IT megoldások fejlesztésében élenjáró ITware Kft. ügyvezető igazgatója. Nem véletlen, hogy ilyen szoros az együttműködés a cég és az egyetem között, hiszen az ITware nevéhez köthető a mobiltévézés élményét kiteljesítő MOTIware alkalmazás is, amely fejlesztésére a BME Mobil Innovációs Központjával közös pályázatban korábban 50 millió forintos EU támogatást is nyertek.
"Az alkalmazott mobil kutatási csoport a nevében is jelzetten fontosnak tartja, hogy kézzelfogható hasznosítható eredményét lássa a munkájának, ezért a kisebb cégektől a legnagyobb multinacionális vállalatokig konkrét alkalmazás- és rendszertervezési, -fejlesztési projektekben is részt veszünk." - mondta el Dr. Forstner Bertalan adjunktus. "Az ITware és hasonló cégek által felajánlott 20-100 ezer Ft-os díjak ugyan csak jelképesek a hallgatók befektetett munkájához képest, de a színvonalas TDK munkák a legjobb 'ajánlólevelet' adják diákjainknak."

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény