FőoldalVilágítástechnika

Világítástechnika

Sikerrel zárult az eddig az OSRAM leányvállalataként működő LEDVANCE cég eladása. A vevő egy kínai befektetési konzorcium, amelynek tagjai a stratégiai befektető IDG Capital, a LED gyártó MLS CO. LTD. (MLS) és a Yiwu állami vagyonkezelő központ. Az átvétel gazdasági szempontból 2017. március 1-jétől hatályos. Erre az illetékes hatóságok jóváhagyásai miatt kellett mostanáig várni

Magyarországon is bemutatkozott az a mesterséges intelligencia kutatások legújabb eredményein alapuló technológia, amely alkalmazásával közel kilencven százalékkal csökkenthető a közintézmények, kereskedelmi célú létesítmények, irodaépületek világításának villamosenergia igénye

Az egyedi színhőmérsékletű világítótestek megvalósításának egyik módja, ha négy különálló, fehér LED kimenetét keverjük különböző paraméterek megfelelő felkonfigurálásával. Ily módon szabályozható fényerejű, kívánt színhőmérsékletű világítás tervezhető, vagy olyan dinamikus modell valósítható meg, amellyel a fényerőtompítás hatására változó színhőmérsékletet produkáló izzólámpa viselkedése szimulálható. A módszerrel tehát ismert paraméterű LED-ekkel állítható színhőmérsékletű világítás, valamint ismeretlen LED-ek mérése és kalibrálása útján konzisztens kimenetű fényforrás is megvalósítható

A digitalizáció mára a professzionális világítástechnika területét is forradalmasította. A lámpatestekbe épített chipeknek és szenzoroknak köszönhetően az egyes fényforrások az élő organizmusok mintájára automatikusan képesek reagálni az emberi jelenlétre, a környezeti fényviszonyok változására, és a rendszer Dolgok Internetére történő csatlakoztatásával figyelemmel kísérhető a létesítmények egyes területeinek kihasználtsága is

A Sharp Devices Europe bejelentette a Natural Toning ZENIGATA COB LED-jeinek második generációját, amelyek fő vonzereje a dimmelés függvényében automatikus színhőmérséklet-állítás. Az új LED-ek bővített, korrelált színhőmérséklet-tartományt és a korábbinál is jobb energiahatékonyságot ígérnek

A Feilo Sylvania bemutatta új ToLEDo T8 Superia V3 LED-cső termékcsaládját. A fényforrások megjelenésükben és hangulatukban a hagyományos fénycsöveket idézik, miközben a kategória legjobb műszaki paramétereivel rendelkeznek. A termékcsalád tökéletes megoldás lehet azoknak, akik megfizethető és energiatakarékos LED-es megoldásra szeretnék cserélni hagyományos T8 típusú fénycsöveiket

Fogyatékkal élő fiatal felnőttek számára épülő lakóotthont támogat a Feilo Sylvania világítástechnikai vállalat. A Legyen Mindig Otthonunk Alapítvány által épülő gyöngyösi otthon tíz személy befogadására lesz alkalmas

Otthonunk berendezése során nagy hangsúlyt fektetünk az egyes dekorációs elemek színének kiválasztására, azonban kevésbé vesszük figyelembe, hogy a gondosan megválogatott színek érzékelését a megvilágítás mellett jelentősen módosíthatja a helyiségben használt fényforrások színhőmérséklete is

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény