Rendszerintegrátor
Két hegesztési technológia legjava egy megoldásában

A Fronius International CMT Twin néven bemutatta legújabb hegesztési megoldását, amely felépítését tekintve a korábban bemutatkozott, azóta jól bevált TimeTwin hegesztési eljárásra épül. A TimeTwinben két áramforrás, egy hegesztőpisztoly, illetve két, különálló, ún. „leading” és „trailing” érintkezőcsúcs működik. A CMT egyedülálló hegesztési teljesítményét öröklő CMT Twin hegesztési sebesség és folyamatvezérlési lehetőségek tekintetében emelkedik ki a mezőnyből
5 milliárdos állami támogatással épül a magyar elektromos repülőgépgyár

5,16 milliárd forint állami pénzből épülhet a Pécs-Pogány-reptér mellett a Magnus Aircraft gyára, jelentette be Boros László ügyvezető igazgató Szijjártó Péter külgazdasági miniszterrel közösen tartott budapesti sajtótájékoztatóján
Előrelépés az erőművek nagyobb hatékonyságáért

HL osztályú turbináinak fejlesztésével a Siemens a következő hatékonysági szint elérését készíti elő. 2017 júniusában a vállalat bejelentette, hogy a HL osztályú turbináinál alkalmazott technológiák helyességét a Duke Energy cég Észak-Karolina Lincoln megyéjében levő telephelyén végzett vizsgálatokkal fogja igazolni. A Siemens ezt a turbinaosztályt a már bevált SGT-8000H technológiából származtatott, előremutató fejlesztési fázis keretében alakítja ki
Mindenhol az ABB technológiájába botlunk

Poggyász bepakolva, jegyek a zsebben – indulhat a nyaralás! Bárhol is tölti valaki a nyarat, nagy valószínűséggel találkozni fog az ABB valamelyik termékével vagy megoldásával. Hosszú a listája azoknak a helyszíneknek, ahol az ABB termékei megtalálhatók. Az alábbiakban azokat a helyszíneket emeljük ki, ahol a víz játszik fontos szerepet
Üzemi eszközök hatékony kezelése

A Simatic PDM karbantartó állomás 2.0 változatával a Siemens ideális megoldást kínál az intelligens terepi készülékek állapotainak hatékony felügyeletéhez, függetlenül az alkalmazott automatizálási és vezérlő rendszertől. A berendezések rendszerbe történő illesztése a DD/EDD (eszközleírás/elektronikus eszközleírás) technológián alapszik. A terepi eszközök diagnosztikai, paraméterezési és állapotadatait ciklikusan olvassa ki, és világos elrendezésű formátumban írja le a karbantartó állomás
Hálózatba kapcsolódnak a Deutsche Bahn mozdonyai

A DB Cargo AG azzal bízta meg a Siemenst, hogy mozdonyflottáját szerelje fel az állapot alapú, előrejelző karbantartáshoz szükséges eszközökkel. A korszerűsítés a Siemens 152-es sorozatú Eurosprinter ES64F mozdonyaira, valamint a 170-es és 191-es sorozatú Vectron típusú mozdonyokra vonatkozik. A 152-es sorozatú lokomotívok esetében a Siemens elvégzi a szükséges távmérő rendszerek utólagos modernizálását és az összes mozdonyt a DB Cargo által használt "TechLOK" rendszer segítségével kapcsolja hálózatba. A szerződés időtartama hat év
Innovatív vontatási áramellátási megoldás

Az ABB 20 millió dollár értékű megbízást nyert a Network Rail-től pálya menti erősáramú elektronikai megoldás szállítására nagysebességű villamos motorvonatokhoz
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments