FőoldalCikkek megjelenítése címkék szerint: rendezvény

2011. március 4-én került sor Budapesten a Magyar Innovációs Szövetség 2010. évet záró, tisztújító és egyben jubileumi közgyűlésére, melyet dr. Pakucs János alapító elnök vezetett le. Fellegi Tamás, nemzeti fejlesztési miniszter - a közgyűlés vendége - arról beszélt, hogy nélkülözhetetlen a magyar K+F+I támogatási rendszerének teljes megújítása, a folyamatba rendszerszerűen vonják be a szakmai szervezeteket

Ezzel a szlogennel tartja 2011. március 10-én az IBM a "Tároló megoldások fórum 2011" c. rendezvényét

A cél egyszerű: az adatforgalom brutális növelése a hálózatokon. A kiállításon négy magyar vállalat vett részt: a mobiltévés megoldásokkal foglalkozó ITWare, a zenei szolgáltatásokat fejlesztő 3G Multimedia Kft., valamint az átviteltechnikai és infrastruktúra-megoldásokat nyújtó Flexiton és a Bonn Hungary Electronics

Február 24-én az Aréna Plaza Cinema Cityben rendezi meg az IDG Hungary Kft. B2B brandje, a Computerworld az Open Source 2011 - Technológiák harca című konferenciát. A szervezők, valamint a rendezvény támogatói sajtótájékoztatón ismertették a rendezvény célját és programját

Ötödik alkalommal invitálja Pécsre február végén az ELEKTROnet olvasóit a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Kara. A 2011. február 24-25-én megrendezésre kerülő szakkiállításnak ismét a Pécsi EXPO Center ad otthont. Az elmúlt években a szervezők nagy utat tettek meg a Kar aulájában megjelent néhány kiállítótól a közel 4000 m2-en bemutatkozó több száz cégig

Tanulja meg, hogyan fejleszthet új generációs ipari automatizálási- és felügyeleti rendszereket programozható automatizálási vezérlővel (PAC)!

A mobil iparág legjelentősebb eseményén, a februári Mobile World Congress-en, Barcelonában a világ legnagyobb távközlési vállalatai mellett állít ki ismét négy magyar cég. A FlexiTon, az ITware, a BHE Bonn Hungary és a 3G Multimedia közösen jelennek meg újdonságaikkal a kiállításon

A január 6-9. között Las Vegasban megrendezendő idei Consumer Electronic Show (CES)-en jelen lesz az iPont International Kft. is. A Békéscsabáról indult cég jövőjével kapcsolatban több fontos kérdés is eldőlhet

Az 1989-ben alapított NOVOFER Alapítvány a Műszaki Alkotásért kuratóriuma immár 22. alkalommal hirdette meg nyilvánosan a Gábor Dénes-díjra történő felterjesztési felhívását. A díjakat 2010. december 16-án 11 órai kezdettel adta át a NOVOFER Alapítvány a Parlament Főrendiházi termében

Az elmúlt 18 évben innovációs díjat nyert társaságok által létrehozott Magyar Innovációs Klub nyílt találkozójára, a 2010. évi konferenciára december 14-én került sor a Magyar Tudományos Akadémián. A konferencia első részében Pálinkás József, az MTA elnöke tájékoztatást adott arról, hogy a tudományos kutatás szoros kapcsolatban van az innovációval, és az MTA kutató intézeteiben - elsősorban a természettudományi intézetekben - jelentős, és innovációs díjakkal is elismert, innovációs tevékenység folyik

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény