FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: mol

mol

Siemens-technológia a MOL Campus épületében

Elindult a MOL Helyi Érték programjának közönségszavazása országszerte 54 körzetben, körzetenként két-három, a szakmai fordulón továbbjutott civil szervezet van versenyben. A pályázatok négy kategóriában érkeztek: jövő generációja, kultúra, környezetvédelem-fenntarhatóság és társadalom. Minden körzetben a győztesről a helyben élők dönthetnek az online leadott szavazatukkal március 29-ig. A nyertesek egyenként közel félmillió forintos támogatásban részesülnek

A MOL Mester-M Díját idén is tíz, kiemelkedő munkát végző tanár és utánpótlásedző kapta meg. A díjazottakat a tanítványaik jelölése alapján a MOL Alapítvány kuratóriuma választotta ki. Az erkölcsi elismerés mellett a díj fejenként egymillió forintos juttatással is jár

A Siemens az E-House-ok szállítására vonatkozó egyik legnagyobb megrendelését a thyssenkrupp Industrial Solutions technológiai csoporttól kapta. A MOL-csoport, egy magyarországi székhelyű vezető nemzetközi olaj- és gázipari vállalat egyik új vegyipari komplexumának üzemeléséhez szükséges áramellátásáról hét moduláris áramelosztó alállomás fog gondoskodni. Az E-House-ok Tiszaújvárosban lesznek felállítva, ahol a thyssenkrupp egy nagyjából 400.000 négyzetméter alapterületű petrolkémiai komplexumot fog építeni már meglevő ipari létesítmények közelében. Az üzem a tervek szerint 2021-ben kezdi meg működését, és fontos köztes termékeket fog előállítani Közép- és Kelet-Európa különböző ágazatai számára

Stratégiai megállapodást kötött a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és a MOL. A megállapodás célja egyrészt közös, innovatív kutatások indítása, másrészt a MOL szakmai utánpótlásának erősítése. Az erről szóló szerződést január 10-én írta alá Dr. Józsa János, a BME rektora és Hernádi Zsolt, a MOL-csoport elnök-vezérigazgatója az egyetem újévi fogadásán

A magyarországi vezető ipari cégeket (MOL, Audi, Continental, Ericsson, LEGO, NI) tömörítő Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) átfogó kampányt és programokat indít a munkapiacon tapasztalható egyre súlyosabb mérnökhiány ellensúlyozásásra. Általános és középiskolai programokkal, felmérésekkel, közösségimédia-aktivitással célozzák meg az arra fogékony fiatalokat, valamint társadalmi egyeztetést folytatnak. Friss attitűdvizsgálatuk cáfolja a mérnöki szakmával kapcsolatos sztereotípiákat, ugyanakkor nem minden tekintetben igazolja a valós munkaerő-piaci viszonyokat. Jelenleg is 4 ezer nyitott mérnöki pozíció van az országban, amelyek betöltésével a termelés milliárdokkal növekedhetne

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény