FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: lego

lego

A FIRST LEGO League (FLL) nemzetközi robotika versenysorozatának Open Invitational Central Europe elnevezésű versenyét Magyarországon először rendezte meg a National Instruments a Virtuális Műszerezésért Alapítvány, a német HANDS on TECHNOLOGY e.V. és Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata. Az izgalmas és látványos 3 napos esemény során a világ 41 országából 67 csapat – több területen, például robotprogramozásban, vagy robotdizájnban – mérte össze tudását. A 9 és 16 év közötti gyerekek közül az összesített versenyben a német tizenévesek vették át a május 19-i eredményhirdetésen az FLL világbajnoki trófeát

A verseny történetében először 2016-ban Németországon kívül rendezik meg a FIRST® LEGO® League (FLL) nemzetközi robotikaverseny-sorozat közép-európai döntőjét. A 10-16 éves fiataloknak szóló megmérettetés fináléjának rendezési jogát a debreceni NI Hungary Kft., a mérés- és irányításautomatizálás terén vezető gyártóközpont alapítványa nyerte el. Most a robotprogramozók regionális küzdelmét rendezték meg november harmadik hétvégéjén tizenegy magyar csapat részvételével az Agóra Tudományos Élményközpontban

A magyarországi vezető ipari cégeket (MOL, Audi, Continental, Ericsson, LEGO, NI) tömörítő Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) átfogó kampányt és programokat indít a munkapiacon tapasztalható egyre súlyosabb mérnökhiány ellensúlyozásásra. Általános és középiskolai programokkal, felmérésekkel, közösségimédia-aktivitással célozzák meg az arra fogékony fiatalokat, valamint társadalmi egyeztetést folytatnak. Friss attitűdvizsgálatuk cáfolja a mérnöki szakmával kapcsolatos sztereotípiákat, ugyanakkor nem minden tekintetben igazolja a valós munkaerő-piaci viszonyokat. Jelenleg is 4 ezer nyitott mérnöki pozíció van az országban, amelyek betöltésével a termelés milliárdokkal növekedhetne

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény